15 °C Budapest

Luxuskonyhához juthatsz néhány tízezer forintért: mutatjuk, hogyan

2017. december 8. 11:00

Közeleg a karácsony és az év vége, ebben az időszakban rendszeresek az évzáró vagy ünnepi vacsorák, rendezvények. Ha szeretnél összejönni a barátaiddal, kollégáiddal vagy üzletfeleiddel, de kicsi a lakásod, vagy egész egyszerűen nem szeretnél sok embert odacsődíteni, akkor lehetőséged van konyhát, de akár szakácsot is bérelni. Nézzük, mennyibe kerül.

Magyarországon egyre több főzőstúdió van, ahol különféle országok receptjeit sajátíthatjuk el, elég erre rákeresni a Google-ben, és rengeteg találatot kapunk. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy mit lehet tenni, ha összejönnénk egy társasággal főzni, de ehhez nem alkalmas a saját lakásunk.

Erre is számos lehetőség áll rendelkezésre Budapesten, a cégek honlapjain található képek alapján rendkívül jól felszerelt konyhákat vehetünk bérbe. Mi most három olyan céget kerestünk meg, akik kínálnak ilyen szolgáltatást. Először is figyelembe kell venni, hogy nagy általánosságban a legjobb időpontok decemberre már elfogytak. A péntek, szombat esték szinte már mindenhol le vannak foglalva, de hétköznap napközben vagy esetleg koradélutáni időpontokban még lehet foglalni konyhákat.

Az általunk megkérdezett cégek közül a legolcsóbb megoldást az Easy Cooking Budapest kínálta. 

Náluk 35 ezer forintért lehet egy teljes konyhát és 30 fős étkezőt kibérelni, és ebben már a mosogatás is benne van.

Telefonon elmondták, hogy azzal elég rugalmasak tudnak lenni, hogy mennyi időt maradhatnak a társaságok, ha nincs aznapra más társaság, akár egész nap ott lehetnek.

Sok más céghez hasonlóan szerveznek főzőtanfolyamokat is, ezeknek az ára 15-17 ezer forint fejenként, és érdekességként elmondták, hogy a két ünnep között terveznek fine dining, azaz a magas szintű konyhaművészetbe bevezető kurzust is tartani.

Ár szempontjából a skála másik oldalán helyezkedik el a Séfpláza Kitchen, mely a holland gasztro start-up vállalkozás budapesti tagjához tartozik. A cég eredendően privát séfkiközvetítéssel foglalkozik, a felsőközéposztály számára viszonylag elérhető áron. 

Egy korábbi, Forbes-os interjúban a cég munkatársa elmondta, hogy egy nyolcfős társaság fejenként 15 ezer forintért bérelhet saját séfet négyfogásos vacsorára, bár az ár sok tényezőtől függ.

Emellett a cég elindított egy konyhateret is a Klauzál téri piac galériaszintjén, melyet egy nyolc-tíz fős társaság esetén nettó 6 ezer forintért bérelhetünk ki fejenként.

Mindemellett több együttműködést is fenntartanak. A Borganika például egy havi rendezvénysorozat, ahol a kiválasztott borokhoz választanak ételsort. Másik, rendszeresen a helyszínre szervezett rendezvény a Globalista Konyha, ők a jövő héten Josh Katz izraeli, Londonban dolgozó séfet hozzák el Magyarországra, aki két estén keresztül főz a vendégeknek - mondta el Zsírmik Tibor, a Séfpláza Kitchen értékesítési és üzletfejlesztési vezetője.

A harmadik, általunk megkeresett cég a Chefparade volt, ők több helyszínen tudnak fogadni baráti társaságokat. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Minimum 4 órás időszakra, kizárólag helyszínbérléssel egy 15 fős társaság számára 80 ezer forint plusz Áfa a bérleti díj, mely árban a takarítás benne van, illetve egy helyszínismerettel rendelkező munkatársuk is segíti, hogy minden rendben menjen.

A privát konyhájukat legtöbbször workshopokra bérlik ki. Decemberben fenntartanak egy pop-up lakáséttermet is, ahova 12 fős rendezvényeket szerveznek, ám sajnos ez az opció már nem elérhető, hisz minden szabad időpont betelt, januártól pedig bezár a helyszín.

Mi a helyzet az otthoni konyhákkal?

A KSH adatai szerint a hazai 4,4 milliós lakásállomány mintegy 61 százalékában gondolják úgy a bennlakók, hogy szükség lenne egy, vagy több felújítási, karbantartási feladatra. Egy korábbi felmérés szerint, pedig amikor lakásfelújításon gondolkodik egy család, az elsők között merül fel a konyha renoválása.

Mint minden helyiségnél, a konyhánál is a gépészeti rendszerekkel érdemes kezdeni a felújítást. Mindenképp jól át kell azonban gondolni az átalakítást, hiszen a gázvezeték legkisebb változtatása is engedélyhez kötött, amiért külön fizetni kell. Ezáltal a költségek is megugranak. A pár tízezer forintba kerülő munkálatokért akár százezer forintos tervezési, és engedélyeztetési díjat is ki kell fizetni, ha nem kerülhető el a felújítás során a meglévő kiállások módosítása.

A vízvezetékeknél valamivel egyszerűbb a helyzet, ugyanakkor ha a vízórát megbolygatjuk, az engedélyeztetést itt sem úszhatjuk meg. Ha azonban a teljes víz- és csatornahálózatot kicseréltetjük, általában az sem éri el a 100 ezer forintot. Az elektromos hálózat felújítása azokban a lakásokban a legfontosabb, ahol még mindig a régi szigetelés nélküli alumínium vezetékeken megy az áram. Egy teljes rendszer kiépítése 50-80 ezer forint körüli összegből megoldható, ez persze függ a konyha méretétől. Érdemes pontos felmérést készíteni, amikor a berendezést tervezzük, hogy minden konnektor és villanykapcsoló ott legyen, ahol szükségünk van rá.

Bármekkora munkába is kezdünk, mindenképp érdemes előre jól átgondolni a költségeket. Vannak jól meghatározható kiadások, például ha már kinéztük a konyhabútort, a bele építhető sütőt, és kértünk árajánlatot is a felújítási munkákra. Vannak azonban olyan költségek is, amelyek útközben merülnek fel, így érdemes kicsit rászámolni a kiadásokra, és nem kicentizni a kasszát.

Ha eldöntötted, hogy új konyhára van szükséged, de nincs rá félretett pénzed, akor nézzük, hogy a Pénzcentrum kalkulátorával milyen finanszírozási ajánlatokat találsz. Ha vállalod, hogy a jövedelmedet az adott bankhoz utalod, akkor 500 ezer forintot 60 hónapra a Sberbanknál 10,97 százalékos THM-mel, 10 736 forint havi törlesztő mellett vehetsz fel. A CIB Banknál a THM 11,73 százalék, a törlesztő pedig csak egy kicsit magasabb, 10 907 forint, az MKB Banknál a törlesztőrészlet 10 617 forint (THM: 12,46%), de itt számolnod kell 5 000 forint kezdeti költséggel. 

A K&H-nál nincs kezdeti költség, a törlesztő pedig 10 621 forint (THM: 12,54%), Az Ersténél és a Cetelemnél ehhez képest több mint ezer forinttal magasabb a törlesztő, 11 892 forint, ami a THM-ükben is meglátszik (17,47%). Az árverseny negatív győztese pedig a Budapest Bank, a havi törlesztő 12 918 forint, és náluk már a THM is 20 százalék fölé csúszik (20,5%).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem