A gyors terjedést nem a hitelre szorulók, hanem egy magas jövedelmű, digitálisan érett réteg hajtja.
A fagy- és a jégkárok miatt feleannyi körte sem termett az országban idén, mint egy átlagos évben - írja a Magyar Hírlap.
Csengő Miklós sárospataki körtetermesztő a napilapnak elmondta: az átlagosan megtermett körtemennyiség csupán 35 százalékát takaríthatta be az idén, mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak és az egyik táblájában jég pusztított. A Bodrogközbben, Zalában és Szatmárban a nyári jégverés egyes ültetvényeken a termés kilencven százalékát elpusztította.
Csengő jelezte: az alacsony termésmennyiség miatt a Bosc kobak (Alexander) felvásárlási ára a tavalyihoz képest húsz százalékkal emelkedett, 130 forint helyett csaknem 160 forint kilónként, ám ez nem pótolja a termesztők veszteségeit. A másik két meghatározó fajta, a Vilmos és a Packham's ára csaknem annyi, mint 2015-ben, mert a fizetőképes kereslet erőteljesen befolyásolja a piaci lehetőségeket.
Magyarországon az utóbbi években 23-28 ezer tonna körte termett, most azonban valószínűleg feleennyit sem szedtek; ez hiányt okoz a hazai piacon, ahol már megjelent az olasz körte - ismertei a Magyar Hírlap.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








