11 °C Budapest
Nem hiszed el, mennyibe került Szabó Zsófi esküvője

Nem hiszed el, mennyibe került Szabó Zsófi esküvője

2016. október 3. 16:56

A magyar celebvilág legnagyobb eseménye a hétvégén kétség kívül Szabó Zsófi és Kis Zsolt esküvője volt. A vendégsereg és a bulvárlapok kiszivárogtatott információiból kiszámoltuk, hogy nagyjából mennyibe kerülhetett a sztárpár nagy napja.

Körülbelül 4000 szál virág, 300 vendég, 15 szakács, 25 pincér - ez csak néhány információ, amit tudni lehet Szabó Zsófi esküvőjéről. De talán kezdjük is az egyik legfontosabb kellékkel, a menyasszonyi ruhával. Sarka Kata posztja szerint - mivel az ő lánya volt az egyik koszorúslány - a koszorúslányoknak és így vélhetően a menyasszonynak is Léber Barbara tervezte a ruháját. 

Ő az egyik legnépszerűbb hazai tervező, a szalonjában pedig nagyjából 300 ezer forint körül már kapható menyasszonyi ruha, de mint minden luxusholminál, a határ itt is a csillagos ég.

A színésznő ruhája kétségtelenül nagyon szép volt, számoljunk rá durván 500 ezer forintot, és ugyanennyit a hat koszorúslány ruhájára is együttesen. Akkor eddig durván egymillió forintnál tartunk.

A dekorációhoz 4000 szál virágot használtak, de mivel azt nem lehet tudni, hogy milyen fajta virágokról van szó, ezért egy szálat számoljunk 300 forinttal (ez egy középkategóriás virág ára, és tételezzük fel, hogy a nagy mennyiség miatt kedvezően vásárolták). Ezzel a kalkulálással 1 millió 200 ezer forint csak a virágdekoráció.

Sajtóértesülések szerint a templomi szertartáson körülbelül 300 fő vett részt. Tételezzük fel, hogy utána mindenkit vendégül láttak a lakodalmon is. Egy teljesen átlagos lakodalmon az ételekre és az italokra 10-15 ezer forintot is elkölthetnek, itt most számolhatunk 20 ezer forint per fővel. Ez hatmillió forint, tehát eddig 8 millió 200 ezer forintnál tartunk.

A terembérlés nem lehetett túl drága, pár százezer forint számolhatunk. A fellépőknek viszont ennél biztos több volt a gázsijuk. Egy tavalyi listaár szerint az ex-Megasztáros Kökény Attila 225-500 ezer forint között vállal egy fellépést, Kis Grófo korábbi elmondása szerint mindenkivel egyénileg állapodik meg az árban. A Buli báró hatalmas sikere viszont nyilván neki is feljebb korbácsolta a gázsiját. Terembérlés, plusz fellépők, és nyilván még volt zenekar is a sztárokon kívül, számolhatunk durván kétmillió forinttal.

A fentiek között csak a legfőbb kiadásokat néztük meg, például a fotóst, a videóst, a meghívókat, az egyéb dekorációkat, a sminkest, a fodrászt, a vőlegény ruháját még bele se kalkuláltuk (pedig ezek is megdobhatták még néhány millióval a költségeket). 

Ha ezeket a durva számításokat összeadjuk, alsó hangon is több mint 10 millió forintba kerülhetett a páros nagy napja.

Persze az is elképzelhető, hogy ennek a többszörösét áldozták rá.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

"Átlagosék" a tizedéből oldják meg

Természetesen vannak kirívó estek, amikor a pár 5-6 milliót is elkölt az esküvőre. Ebbe az összegbe azonban már olyanok is beleférnek, mint termet bérelni egy kastélyban, vagy fizetni az egész násznépnek a szállást éjszakára. De az egyedi ruha, dekoráció vagy menüsor is sokba kerülhet.

Tapasztalatom szerint 1,5-2,5 millió között költenek átlagosan a magyar párok az esküvőjükre, de persze ez is a társadalmi rétegtől és az igényektől függ

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Radanovics Ivett, esküvőszervező.

Egyre több magyar házasodik

Ha tízéves intervallumot nézünk, azt lehet elmondatni, hogy a tavalyi év volt a csúcs: 46 137 házasságkötéssel. A mélypont 2010-ben volt, akkor 35 520 házasságot kötöttek a KSH adatai szerint. 

Az elmúlt másfél évtizedben 66-71 százalék volt az először házasulók aránya az összes megkötött házassághoz viszonyítva. És jó hír, hogy a válások száma pedig 2008 óta csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt 15 évben az első házasságukat megkötők életkora is megváltozott, 2014-ben a házasodó férfiak átlagéletkora 32,5, a nőké 29,7 év volt. Míg ugyanez a szám 2010-ben még csak 27,2 és 24,7 volt.

NEKED AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 8. 19:18