7 °C Budapest

Lehull a lepel: ezt tudja az új iPhone 7

2016. szeptember 8. 09:01

Az elmúlt két év legnagyobb iPhone-bejelentésén vagyunk túl, az iPhone 7 lehet az a mobil, amivel a kaliforniai mobilgyártó megint erőre kaphat. Mondhatjuk úgy is, hogy a mérnökeik végre összeollóztak egy csomó újítást a riválisoktól, és néhány területen még eléjük is szaladtak. Meglátjuk, hogy mire mennek vele.

Ezt tudja az iPhone 7 és 7 Plus:

  • víz- és porálló
  • Magyarországon szeptember 23-tól elérhető
  • lightning csatlakozó van a jack helyett, de adnak adaptert
  • f/1.8-as rekeszű a kamera
  • energiatakarékos csipek
  • brutális árak

Igaz volt a hír, az iPhone 7 eldobta a régi jackdugót, és helyette az eddig csak töltésre és adatátvitelre használt Lightning küldi a hangokat a membránok felé. Ezt Philip Schiller, az Apple marketinges alelnöke azzal kommentálta, hogy

a Lightning-ot eredetileg is úgy terveztük meg, hogy nagyszerű audiocsatlakozó legyen.

Azt is hozzáfűzte magyarázatként, hogy nekik legalább volt merszük előre lépni, és ezzel mindenkinek jobb lesz hosszú távon. Persze látni lehet, hogy nem akarták összeakasztani a bajszukat a hardcore zenerajongókkal, ezért az iPhone 7-hez adnak egy Lightning-jack átalakítót is, ingyen. És persze ott lesz a dobozban a jól ismert, fehér színű Apple-füles is, csupán a csatlakozója lesz más.

A beépített hangszóró most először sztereó, és akinek van fölös 160 dollárja, szuper drótnélküli fülest vehet a készülékhez. Az AirPods egyik újítása, hogy a beleépített W1 nevű csipnek hála gyorsan, párosítás nélkül kapcsolódik az Apple többi eszközéhez. Érzékelni fogja az eszköz, hogy a fülünkben van, irányított a mikrofonja, érintésérzékeny a külső felülete, és működik rajta a Siri. Az akkuja viszont csak 5 óráig bírja egy feltöltéssel, ami 2016-ban baromi kevés.

Végre víz- és porálló az iPhone!

Még a bejelentés előtt elvégeztek egy gyors közvéleménykutatást a szerkesztőségben, hogy ki miért venné meg az iPhone 7-et, ha lenne rá pénze, és elég sokan a vízállóságot említették. Az iPhone 7 sajnos csak az IP67-es védettségi szintet hozza, miközben a Samsung Galaxy S7 már IP68-as, vagyis hosszabb ideig és jobban bírja a vizet. Nyugodjon meg mindenki, ezzel is bőven jól jár, aki csak vécécsészényi mélységű vízbe szokta bedobálni a mobilját.

Apróbb változás történt a kijelző alatti kerekecske gombocskával: ez mostantól nem mechanikus, hanem nyomásérzékeny. Olyan lesz, mint a Apple Macbook trackpadje, visszajelzést kapunk a parancsok bevitele után.

A sötét oldal

A kamera fejlődése mindig kulcsfontosságú, és ezen belül is különösen lényeges a fényérzékenység. A rekesz most már f/1.8-as, majdnem olyan jó, mint a Galaxy S7-nél. A felbontás változatlanul 12 megapixeles, és négy ledvaku segíti az éjszakai exponálást. A True Tone rendszer akkor is kisegít minket, ha mesterséges fényben fotózunk.

Különösen izgalmas az iPhone 7 Plus dupla kamerája, amelyek közül az egyik széleslátószögű, a másik telefotós, kétszeres optikai zoommal. Elég lesz rányomni a kijelzőn egy gombra, és máris kétszeres nagyításban, a másik lencsével fotózunk a normál helyett. A dupla kamera további előnye, hogy a mobil megpróbálja kiszámolni az előtte lévő tér mélységét, és lesz olyan mód, amikor élesen lefotózza a közeli tárgyakat, és a hátteret szépen elhomályosítja. Ilyen képeket készítenek a tükörreflexes kamerák is, csak azok nem igényelnek szoftveres segítséget a mélységélességhez.

Az előlapi kamera 7 megapixeles, ezzel már a szelfik is tűélesek lesznek.

Röhögnek a Sonynál

Az új Playstation bemutatójának idején olyat mondani, hogy az iPhone 7 grafikus teljesítménye konzolszintű, biztosan megmosolyogtatja a New Yorkban összegyűlt gémereket, de az tény, hogy az iPhone teljesítménye megint sokat javult. Az A10 csip egyik legjobb tulajdonsága az, hogy a négy magjából kettő kisebb teljesítményű, és emiatt sokkal kevesebbet is fogyasztanak - ötödannyit, mint a normál magok. Az A10 állítólag 120-szor erősebb, mint az első iPhone csipje.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mire használhatjuk ezt az erőt? Lesz egy végtelenül egyszerű Super Mario játék, a Nintendótól. Az akku fogyasztása nem sokat javult: az iPhone 7 körülbelül két órával tovább bírja, mint a 6S, míg az iPhone 7 Plus csak egy órát javított az üzemidején.

Az árak persze változatlanul magasak:

  • a 32 gigabájtos iPhone 7 ára 256 ezer forint
  • az ugyanekkora 7 plus pedig 300 ezer forint.

De akár 256 gigabájtig is felmehetünk, ami már 377 ezer forintba kerül.

Ütött az Apple órája

Szerdán az Apple Watch Series 2 névre keresztelt új okosóra is megjelent, és egészen megdöbbnető volt, hogy ezt is a processzorerejével akarják eladni nekünk. Állítólag 50 százalékkal gyorsabb, a grafikus egység pedig kétszer nagyobb teljesítményű, mint az első órában.

Az appok 60 fps-sel futnak

A kijelző pedig 1000 nit fényerejű, szóval nyáris jól fogjuk látni a kijelzőt.

A dizájn teljesen lekerekített, és az óra 50 méterig vízálló lesz, akár úszhatunk is vele. Az új hangszórót is úgy tervezték meg, hogy kinyomja magából a vizet. Az úszásteljesítmény méréséhez spéci algoritmusokat dolgoztak ki az Apple szakértői, és azt is kiszámolják, hogy hány kalóriát égettünk el.

A futók választhatják az Apple Watch Nike+ modellt, amely egy sajtkészítő és egy partiállat szerelemgyereke is lehetne a lyukacsos szíja és a vad színei alapján. A bemutatóján megmutatták, milyen egyszerű lesz elindítani a futókörök mérését:

szólni kell a Sirinek, hogy most akkor futunk.

Beleépítettek motivációs eszközöket is, személyre szabottan, és olyanokkal fognak cseszegetni minket, hogy már 6 napja nem futottunk, és a barátunk jóval előttünk jár.

Az Apple Watch Series 2 ára 369 dollár lesz, és kiadnak egy Series 1-es verziót is, ami a fentiekből csak az új processzort örökli meg, és ez már potom 269 dollárért elvihető lesz.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem