12 °C Budapest

Durva sorok kígyóznak a lottózók előtt: mit akarnak ennyien?

2016. május 12. 16:50

Holnap, azaz péntek 13-án a szokásosnál jóval nagyobb lehet a tömeg a magyar lottózókban. A Szerencsejáték Zrt. lapunk tájékoztatására elmondta, tapasztalataik szerint ezeken a napokon egyértelműen megugrik az árbevétel. Egy friss kutatás alapján mutatjuk a magyar játékosok babonához való viszonyát is.

2015-ben két egymást követő hónapban (február-március) és novemberben is péntekre esett a 13-i nap, ez pedig hatással volt a nagyobb számsorsjátékok (Ötös-, Hatos- és Skandináv lottó), illetve a sorsjegyek forgalmának alakulására is

- tájékoztatta lapunkat a Szerencsejáték Zrt.

Az Ötöslottó esetében látványos a kiugrás: a játék tavaly a februári és márciusi péntek 13-i napokon 60-65 százalékkal nagyobb árbevételt ért el az azt megelőző heti pénteki naphoz képest. Sőt, a tavaly novemberi babonás napon az Ötöslottó napi forgalma több mint a duplája volt az azt megelőző heti pénteki naphoz képest. De hasonló növekedés tapasztalható a Hatoslottó és a Skandináv lottó esetében, ahol a péntek 13-i forgalom az előző heti pénteki naphoz képest 43 vagy akár 74 százalékos megugrás is tapasztalható.

Az érdeklődés nemcsak a számsorsjátékokat, de a népszerű kaparós sorsjegyeket is érint. A tavaly novemberi péntek 13-i akció során a Szuperbankó, a Buksza és a Black Jack sorsjegyek 40-50 százalékkal nagyobb napi forgalmat realizáltak, mint az azt megelőző héten.

Kiderült: ennyire babonásak a magyarok

2016 tavaszán a hazai lottótársaság 1500 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérést végzett a hazai felnőtt lakosság körében a magyarok szerencséhez, balszerencséhez és a babonákhoz fűződő viszonyáról, véleményéről, valamint a magyar lakosok lottózással kapcsolatos szokásairól és attitűdjéről.

E szerint a magyarok kétharmada babonásnak tartja magát, 10 magyarból csupán három jelenti ki, hogy egyáltalán nem hisz a babonákban. A nők jóval babonásabbak a férfiaknál: míg a férfiaknak mintegy harminc százaléka vallja magát nagyon vagy valamelyest babonásnak, ez az arány a nőknél majdnem negyven százalék.

A szerencsétlenséget hozó babonák közül a péntek tizenharmadikában hisznek leginkább a magyarok, 10 megkérdezettből csupán négy gondolja úgy, hogy ez a nap egyáltalán nem számít balszerencsésnek. A baljóslatú napban leginkább a nők, az 50-59 évesek és a nyugat-dunántúliak hisznek, legkevésbé pedig a férfiak, a 18-29 éves korosztály és a dél-alföldiek.

A magyarok mintegy hatvan százaléka a 13-as számot is balszerencsésnek hiszi, és majdnem ennyien tartják az útjukat keresztező fekete macskát is bajt hozónak. Honfitársaink fele gondol közelgő szerencsétlenségre, ha eltör egy tükröt és több mint egyharmaduk semmi pénzért nem sétálna el egy létra alatt. Itt is elmondható, hogy ezekben a babonákban leginkább a nők, a 30-39 és 50-59 éves korosztály és a nyugat-dunántúliak hisznek. Kevésbé hisznek viszont a férfiak, a tanulók és a dél-alföldiek.

A leginkább szerencsét hozó babonának a szilveszteri lencse vagy malachúst evést tartják a magyarok: kétharmaduk hisz abban, hogy ez a rituálé szerencsét hoz az újesztendőre. Szinte hasonló népszerűségnek örvend a négylevelű lóhere, fán lekopogni valamit, kéményseprőt látni vagy a szerencsepatkó.

Minden második magyar hisz abban, hogy szerencsét hoz, ha valamilyen amulettet, kabalát visel és majdnem ennyien hisznek a 7-es szám bűvös erejében is.

A szerencsét hozó hiedelmek nagyobb népszerűségnek örvendenek a nők, a 40-49 évesek a nyugat-dunántúliak körében, míg kevésbé hisznek bennük a 18-29 éves fiatalok, a tanulók, a szakmunkások és az Észak-Alföldön élők.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A felmérésből az is kiderül, hogy a 13-as számmal kapcsolatban meglehetősen ambivalens érzéseket táplálnak a magyarok: bár majdnem kétharmaduk a balszerencsével azonosítja, ez egyben a legnépszerűbb szerencseszám is, melyet - nem meglepő módon - sorrendben a 7-es, a 21-es, a 3-as és a 9-es követ. 10 magyarból hét viszont az vallja, hogy nincs szerencseszáma: ez persze nem azt jelenti, hogy nem fix, állandó számokkal lottózna.

Szerencse vs. balszerencse

Hazánkban a 18-59 éves korosztály több mint fele inkább szerencsésnek tartja magát! Legszerencsésebbnek a 18-29 évesek érzik magukat: tízből hatan nagyon vagy valamelyest szerencsésnek mondják magukat. A hatvan év alattiak között legkevésbé szerencsének a 40-49 évesek érzik magukat: egynegyedük egyáltalán nem tatja magát a "szerencse fiának".

Az, hogy mennyire tartja szerencsésnek magát valaki függ a nemétől is: a magyar nők alapvetően szerencsésebbnek vallják magukat, mint férfitársaik. Szintén szerencsésebbnek vélik magukat a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők, és nem meglepő módon a magasabb jövedelműek. Hazánkban az észak-alföldiek és nyugat-dunántúliak tartják legszerencsésebbnek magukat, a legkevésbé pedig az Észak - Magyarországon élők érzik magukat.

A magyarok csaknem négyötöde hisz abban, hogy a szerencse bizony forgandó. Tíz honfitársunkból nyolc arról is meg van győződve, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Az ezzel az állítással egyetértők aránya az iskolai végzettséggel együtt nő. Azzal a mondással viszont, hogy

Akinek nincs szerencséje a játékban, szerencséje van a szerelemben.

nagyobb arányban értenek egyet a nők, mint a férfiak. Ráadásul, minél idősebb valaki, annál kevésbé hisz ennek igazságában. Meglepő módon a dél-dunántúliak kiemelkedően magas arányban hisznek a balszerencsés kártyajárást kompenzáló szerelemben, míg az Észak-Magyarországon élők épp ellenkezőleg, kiemelkedően alacsony számban tartják igaznak e kijelentést.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm