Új, ázsiai termékválogatásra épülő pop-up koncepciót tesztel a Breier Csoport több Príma és CBA üzletében.
A hazai ingyenes számlabemutató rendszert üzemeltető Díjnet Zrt. 2015-ös adatai alapján egyre többen használják a számlák kiegyenlítésére a Díjnetet.
A Magyar Posta Csoporthoz tartozó Díjnet segítségével az ügyfelek a különböző szolgáltatóktól érkező számláikat elektronikus formában, az interneten keresztül tekinthetik meg és azok kiegyenlítésére különféle fizetési módok közül választhatnak:- bankkártyás (VPOS) fizetés a dijnet.hu honlapon,
- illetve mobiltelefonon (iCsekk alkalmazással),
- továbbá a Díjnettel szerződésben álló kereskedelmi bankok esetében a számlák automatikus átadása az internetbanki moduloknak.
A 260 ezer felhasználó 2015 végéig több mint 500 ezer szolgáltatói regisztrációt kezdeményezett, ami 25 százalékkal magasabb, mint a 2014. évi. Ehhez kapcsolódóan 2015-ben 4,6 millió számla elektronikus bemutatása történt meg, ez 28 százalékos növekedést jelent.
A bemutatott számlák közül 2015-ben 1,8 millió darabot, 16,1 milliárd forint értékben fizettek ki az ügyfelek, a Díjnet oldalán elérhető fizetési módok valamelyikével. 2015-ben az így kezdeményezett fizetési tranzakciók 30 százaléka kártyás fizetéssel (VPOS), 9 százaléka pedig internetbanki csatornán történt.
2015. év végén elindult a Csekkoló alkalmazás, amivel az ügyfél áttekintést és elemzést kaphat bevételeiről és kiadásairól. A Magyar Posta Hűségkártyával rendelkező ügyfelek összekapcsolhatják postai fiókjukat az alkalmazással, ezáltal minden befizetés egy helyen lesz látható.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







