Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu, így elérhetővé válik a tó körül összesen több százezer lakos és nyaraló számára.
"Olvastam(!) a tévében, hogy nem lesznek elbocsátások." Vásárlókat kérdeztek egy hipermarket parkolójában, mit gondolnak a vasárnapi zárva tartásról.
Nemcsak az élelmiszerboltok, de az IKEA sem lesz nyitva vasárnap, ha elfogadják a KDNP javaslatát. Tényleg az tartja össze a családokat, ha hétköznap kell bevásárolni - tette fel a kérdést az Index stábja egy hipermarket parkolójában.
A KDNP államtitkárát a videóban arról is kérdezték, lehet-e tömeges elbocsátásokra számítani a szektorban a törvény bevezetését követően. Rétvári Bence szerint:
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azonban korábban az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, hogy
Az államtitkár szerint egyébként azért sem valószínű a tömeges elbocsátás, mivel:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- idézte az államtitkár a Pénzcentrum birtokába került friss tanulmányt.
Azt ugyanakkor Rétvári Bence elfelejtette hozzátenni, hogy a tanulmány kizárólag az FMCG-forgalom (fogyasztási cikkek piaca, tehát az IKEA vagy a Saturn által forgalmazott termékek nem tartoznak ide) megoszlásával foglalkozik. Erre egyébként felhívtuk olvasóink figyelmét cikkünkben is!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







