Az internetezőkön csattan az ostor: megadóztatja az előfizetéseket a kormány

Pénzcentrum
2014. október 21. 15:07

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette a 2015-ös adócsomag részleteit, ami még kedden elérhetővé is válik. Az szja-ban és a társasági adózásban nem lesznek nagy változások, a házasságkötéseket adókedvezménnyel ösztönzi a kormány, a kétgyermekes családok adókedvezményét fokozatosan növeli. Tájékoztatásából az is kiderült, hogy a kormány továbbra is kíméletlen a különadóval sújtott szektorokkal szemben, változatlanok maradnak a különadók, sőt. A távközlési különadó kiterjesztésére készül a kormány. Az áfacsalás elleni küzdelem néhány új elemét is felvázolt a miniszter.

Ma beterjesztik az adótörvényeket

Ez az adórendszer már bizonyított - vezette fel a tájékoztatót a kormányszóvivő. Maradnak a különadók - tette hozzá. Kurucz Éva kormányszóvivő azt is mondta: ma beterjeszti a Parlamentnek a kormány a 2015-ös adótörvényt.

A családi adókedvezménnyel minden egyes évben 180 milliárd forint maradt a családoknál, idén ez 230 milliárd forintra nő és jövőre is 230 milliárd forintot tesz ki.

A fiatal párok házasságkötését adókedvezménnyel ösztönözzük. Havi 5 ezer forint kedvezményt kapnak két éven keresztül - sorolta. A második gyermek vállalás ösztönzése érdekében növeli a kedvezményt a kormány - árulta el.

2016-tól 2019-ig több lépcsőben valósul ez meg. 4 év alatt fokozatosan a kétszeresére, 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelik gyermekenként a kedvezmény mértékét.

Így lép fel az adócsalók ellen a kormány

Varga Mihály beszédében hangsúlyozta az adóbeszedés védelmének fontosságát. Ezért fontos, hogy szűkítse a kormány az adócsalók mozgásterét. Számos konkrét intézkedés lesz:

  • Láncolatos áfacsalások visszaszorítása érdekében megfogalmazott javaslat: tételes áfaösszesítő határának csökkentése 1 millió forintra 2 millió forintról
  • Újonnan alakuló cégeknek havonta kell áfát bevallaniuk
  • Elektronikus közúti árufigyelő rendszert fog bevezetni a kormány a csalások visszaszorítása érdekében

A miniszter beszélt a különdókról is

Nincs alapvető ok, hogy a meglévő adópolitikán változtassunk - vezette fel a különadókkal kapcsolatban Varga. Marad a bankadó, marad a reklámadó, távközlési adó kiterjesztésére tesz javaslatot a kormány - mondta.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bejelentés szerint a telekommunikációs cégekre kivetett különadót jövő évtől kiterjesztik az internet szolgáltatásokra is.

Ez akár jelentős drágulást is hozhat a havidíjban, kérdés, hogy mennyire háríthatják át a terhet a fogyasztókra. A részletek egyelőre nem ismertek, azonban az biztos, jelentősen drágulhatnak az előfizetési díjak januártól.

A bankok nem kapnak kedvezményt

A magasabb beruházásokhoz több hitelezésre van szükség - ismerte el Varga. Meg kell találni az ösztönzőket, hogy a bankok növeljék hitelezési tevékenységüket.

A kormány dolgozik ezeken az ösztönzőkön, vagyis például a bankadó egy részének elengedésén. Ám 2015-ben ezt még nem tervezi a kormány - válaszolta egy kérdésre a nemzetgazdasági miniszter.

Online pénztárgépek
Kérdésre válaszolva arról is beszélt Varga: biztosan kiterjesztik az online pénztárgépeket bizonyos szektorokra. Ez még nem dőlt el, hogy mely szektorokra, de jövőre lesz kiterjesztés.

 

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?