A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
A magyar reklámok ötöde jogsértő, sokuk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot mutat. A legtöbb problémás hirdetés a szórólapokon, plakátokon, és a reklámújságokban jelenik meg - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) frissen publikált jelentéséből. A (vizsgált) akciós hirdetések fele átverésnek bizonyult, nem volt igaz a "99 százalékos gyógyulási arány", de a "magyar termék" sem mindig annyira magyar. Szexfronton viszont nagyot javult a helyzet.
Idén február és augusztus között ellenőrizte a hazai reklámokat, hirdetéseket, pontosabban azok valóságtartalmát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeivel.
A vizsgálat keretében a felügyelőségek összesen 1890 ellenőrzést folytattak le, ezek közül 366 reklámban találtak jogsértést. Az eredmény összességében 19 százalékos "kifogásolási arányt" mutat, ez egyébként némi javulást jelent az egy évvel korábbiakhoz képest.

Az NFH tájékoztatása szerint a reklámok ellenőrzése során a felügyelőségek a hirdetések lehető legszélesebb palettájának áttekintésére törekedtek. A hatóság elsődleges célja a fogyasztói érdekeket sértő tevékenységek kiszűrése, valamint ezek visszaszorítása volt. A reklámok harmadánál azt is külön vizsgálták, hogy a rajtuk, bennük szereplő árak valósak-e.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
Úgynevezett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot 71 esetben állapított meg a hatóság. Ezek gyakorlatilag azok a reklámok, amelyek a fogyasztók megtévesztésére, döntésük kedvezőtlen befolyásolására alkalmasak. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok közé tartoznak a megtévesztő, valótlan tájékoztatások, az egymásnak ellentmondó feltételek, vagy az elhallgatott információk.

A kedvezmények, akciók ellenőrzésére idén is kiemelt figyelmet fordítottak a vizsgálat során, hiszen a fogyasztók még mindig az akciós hirdetésekben található információk - így például a termékek ára, mennyisége, tartozékai- alapján tájékozódva hozzák meg leginkább döntéseiket. Ezt igazolta, hogy a fogyasztóvédők a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt indult eljárások több mint felét akciót hirdető reklámokkal kapcsolatban folytatták le. A vizsgálat során próbavásárlással ellenőrizték, hogy ténylegesen a meghirdetett akciós áron kerültek-e eladásra a termékek. talán nem meglepő, hogy az akciók felében (55 százalékában) jogsértést mutattak ki, azaz nem, vagy nem úgy létezett az akciós termék, szolgáltatás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az NFH vizsgálata szerint még mindig vannak problémák az árak feltüntetésével. A hirdetők sokszor nem jelölik az egységárat (például a 3,8 kilogrammos mosópornál a kilogrammonkénti árat), de sokszor hiányzik a bruttó, vagy a forintosított ár feltüntetése is.
Megtévesztő magatartást 14 esetben kifogásoltak a felügyelőségek. Előfordult például, hogy a "magyar termék" védjegyet, továbbá a "99 százalékos gyógyulási arány" vagy a "csapatunk a Magyar Belgyógyász Társaság főszponzora" állítást hamisan tüntették fel a hirdetésben, de sor került fogyasztói csoportok megtévesztő állításokat tartalmazó reklámozásának kivizsgálására is.
Szexfronton javult a helyzet
A fogyasztóvédelmi hatóság 11 alkalommal állapította meg szexuális ingerkeltésre alkalmas áru tiltott reklámozását újságokban és interneten megjelent hirdetésekben. Jó hír, hogy pornográf reklámmal, valamint szexuális szolgáltatás reklámjával nem találkoztak a fogyasztóvédők.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








