A Magyar Nemzeti Bank „Erdélyi kopó” megnevezéssel 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az állatok világnapján, 2023. október 4-én.
Védik a medvehagymát a mértéktelen gyűjtéstől a természetvédők és az erdészek: a gyógyhatásairól ismert növény gasztronómiai különlegességgé vált az utóbbi években, ezért egyre többen szedik, de csak mértékkel és engedély birtokában lehet gyűjteni.
A természetvédelmi területeken csak a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi felügyelőség engedélyével lehet gyűjteni a medvehagymát, és ezt a törvényt az utóbbi években muszáj szigorúbban betartatni, mert míg korábban a helyiek a napi szükségleteiknek megfelelő mennyiséget szedték, mára kereskedelmi mennyiséget is gyűjtenek - mondta Fischer József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának vezetője.
Tapasztalataik szerint előfordul, hogy a medvehagymát brutális módszerekkel, sarlóval szedik vagy kitépik tövestül, ami gyéríti a meglévő telepeket. A természetvédelmi őrszolgálat ezért ezekben a hetekben fokozottan figyel a medvehagymás területekre és figyelmeztetik a gyűjtőket a gyűjtés korlátaira. A medvehagymát azonban sokszor összetévesztik a gyöngyvirággal, utóbbi növény mérgező - hívta fel a figyelmet a természetvédelmi szakember.
A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben (nem védett területen) mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt - így medvehagymalevelet is - gyűjthet külön engedély nélkül - idézte fel Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Aláhúzta: az erdészetnek nem érdeke, hogy a medvehagyma eltűnjön az erdeiből, ezért a gyűjtési szezonban ellenőrzik a medvehagymás területeket.
Engedély nélkül egy nap két kiló medvehagymát gyűjthet egy ember. Ha valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti; néhányan vásároltak is ilyet a Bakonyerdőtől - közölte a vezérigazgató. Megjegyezte: amióta a gasztronómia felkapta az ízletes medvehagymát, sokkal többet gyűjtenek belőle az erdőkben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez a gép a magyar ezermesterek álma idén ősszel: sok fa alatt is ott lapulhat egy ilyen karácsonyra?
A gépet száraz helyen kell tárolni, ahol a nedvesség ellen védve van. Ha van rá lehetőség, fedjük be egy ponyvával is, hogy az megvédje a ...
Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
- Újra tárgyalt a kormány a napelemesekkel, szóba kerültek az árak is
- Megnyomorodott két rendőr, 4 és fél évet kapott a beléjük rohanó férfi
- Rávették az Anydeskre, irgalmatlan pénzt vettek le a számlájáról
- Szörnyű busztragédia Olaszországban, rengeteg a halott - videó
- Amikor az ezüst vörösborban csillog
- Egy 25 éves fiatalember ülhet Jevgenyij Prigozsin székébe
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


