Annak ellenére, hogy sok üzletben elkezdődött már az ünnepi leárazás, idén kevesebb lesz a boltokban a karácsonyi akció. Az áruházláncok vezetői jelenleg a költségátcsoportosítással és a válságadóval foglalkoznak - írja a Napi Gazdaság.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez mind csak a látszat, a színfalak mögött ugyanis kemény munka folyik. A válságadó mindenkit élesebb versenyre ösztönöz, és aki most nagyobb forgalmat tud realizálni, annak kisebb terhet jelenthet a plusz adó. A főtitkár kevesebb akcióra számít az idén, mert e nélkül is élénkülő kereslet várható.
Fekete Zoltán, a Márkás Termékeket Gyártók Magyarországi Egyesületének főtitkára elmondta, hogy a szervezet tagjai optimisták a karácsonyi szezont illetően. A piackutatási adatok is a fogyasztás növekedését jósolják az év hátralévő részére.
Az Auchan a tavalyihoz hasonló bevétellel számol. Gillemot Katalin kommunikációs vezető szerint a vásárlók az alacsony árakat, illetve a nagyobb értéket képviselő termékeket keresik. A vállalat ennek megfelelően alakítja kínálatát és megmaradnak a szokásos akciói is. A Tesco jelentősebb forgalomemelkedésre csak az ünnepet megelőző két hétben számít.
Ugyancsak december 10-étől várják a karácsonyi szezon beindulását az online kereskedelmi vállalkozások is. A vevők akciófigyelési ideje kitolódott, és az utolsó pillanatig kivárnak egy-egy kedvező ajánlatra. Az Extreme Digital 30-35 százalékos vásárlói növekedésre számít. A decemberi forgalom 3-3,5 normál hónap bevételének szokott megfelelni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Electro World és a Média Markt szerint az idei év sláger termékei a led-tv-ék, a kis háztartási gépek, a játékszoftverek és az okos telefonok lehetnek.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








