13 °C Budapest

Elindította a szezont az IKEA: itt az idei katalógus!

2010. szeptember 7. 04:42

Hivatalosan tegnap jelent meg az IKEA 2011-es katalógusa. A 376 oldalas kiadvány tavaly világszerte közel 200 millió(!) példányban jelent meg, és kimondva- kimondatlanul a fogyasztói társadalom egyik nemzetközi szimbólumának számít, ráadásul idén ünnepli 60. születésnapját. Tekinthetjük úgy is, hogy a svéd lakberendezési áruházlánc ezzel elindította az idei -karácsonyra készülő- vásárlási szezont, hiszen fő konkurense, a KIKA is a napokban rukkolt elő saját, hasonló kiadványával.

Az első IKEA katalógus 1951-ben jelent meg: a kiadvány jelenleg 198 millió példányban készül, 27 nyelven, és 38 országban jelenik meg. Egyes becslések szerint ez több mint háromszor annyi, mint amennyi Bibliát nyomtatnak évente.

Hivatalos információk szerint a katalógust teljes mértékben klórmentes papírra nyomtatják, és legalább 10-15%-ban tartalmaz újrahasznosított hulladékot. Nem használnak esőerdőkből származó fát, sem ősfát, és a felhasznált papír kb. 70%-a minősített erdőkből ered. Az egyes országok saját döntéseik alapján rendelik a számukra megfelelő mennyiséget, de a terjesztési lefedettséget tekintve közel azonos számokkal dolgoznak.

Fotó: IKEA


Magyarországon az új, 2011-es IKEA katalógus terjesztése szeptember 6-án kezdődött, ekkortól a digitális verzió is elérhető az IKEA honlapjáról - mondta a Pénzcentrumnak Gerőcs Vendel, az áruházlánc regionális PR-menedzsere. Idén 1,3 millió magyar nyelvű katalógus készült, melyből 1,2 millió kerül terjesztésre. A fennmaradó rész az áruházakban lesz elérhető szeptember 27-től. Ekkortól kezdve a készlet (7.500 db) erejéig bárki, aki a terjesztési területen kívül lakik rendelhet nyomtatott katalógust.

Katalógusok és botrányok
Természetesen egy ilyen hatalmas példányszámban megjelenő kiadvány múltja sem makulátlan. Többször támadták már környezetvédők, legutóbb például tavaly decemberben. Akkor ugyanis mintegy 1500 katalógust sodort partra a tenger Ciprus északi partjainál. A kiadványok eredetileg a parthoz közel, egy kötegben hevertek a tenger fenekén.


Ami idén különlegesség, hogy Magyarországon elsőként a 2011-es IKEA katalógus iPhone-on is elérhető lesz, az alkalmazás letöltésére az IKEA honlapján keresztül lesz lehetőség.

Ami olcsóbb lett...

A szóvivő kiemelte: idén jelentősen sikerült csökkenteniük termékeik árait. A legnagyobb árcsökkentések a legpopulárisabb termékcsoportokat érintik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hálószoba bútorok közül a PAX gardróbok és a KOMPLEMENT belső kiegészítők ára 15 százalékkal csökkent, míg a HEMNES sorozaté 25 százalékkal. A nappalik esetében a tároló és rendszerező megoldások árai jelentősen csökkentek, a BESTA nappali tároló rendszerek pedig 24 százalékkal kerülnek kevesebbe. A konyhabútorok esetében 4 százalékos árcsökkenésről beszélhetünk, a tradicionális FAGERLAND konyhák például 25 százalékkal alacsonyabb áron kaphatóak.

És ami drágult...

A Pénzcentrum azonban idén is talált olyan bútort, amelynél áremelkedés mutatkozik a tavalyi árakhoz képest (igaz, ezúttal nem leltünk olyan termékre, amely 50 ezer forinttal drágult volna). Hosszas keresgélés után leltünk az ENGAN dupla ágykeretre, amely idén 24.990 forint (tavaly ugyanez kétezerrel olcsóbb volt). Az, hogy a 2010-es és 2011-es kiadványokban szereplő árak nem nőttek, nem jelenti egyértelműen azt, hogy a teljes kollekció olcsóbbodott, hiszen a vaskos prospektusok messze nem tartalmazzák az áruházlánc összes termékét (az áruházak árukészlete tízezer körüli cikket tartalmaz, a katalógusban - terjedelmi korlátok miatt- ezek töredékét mutatják csak be). 


Emlékezetes, a tavalyi árakba beépítették a néhány hónappal korábbi áfaemelést is. A 2010-es katalógus készítése során kalkuláltak továbbá a beszerzési árak világszintű növekedésével, de a fogyasztói árakat a forint árfolyama is befolyásolta. Több termék árát azonban stratégiai okokból nem változtatták meg, még úgy sem, hogy "az árak szinten tartása extra invesztíciót igényelt".

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm