7 °C Budapest

Már a petárdázás sem a régi...

MTI
2009. december 29. 14:02

A tavalyinál valamivel kevesebb tiltott pirotechnikai eszközt foglaltak le eddig a vámosok, akik ebből a szempontból is ellenőrzik a nap 24 órájában a nagyobb piacok környékét és a határátkelőket - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnokságának szóvivője az MTI-nek kedden.

Petárdázni 2005 óta tilos, de a jogszabályban engedélyezett szilveszteri tűzijátékok hétfő óta megvásárolhatók. A szóvivő emlékeztetett rá: hagyományosan a vámosok, és kiemelten a VPOP mélységi ellenőrző csoportjainak a feladata a tiltott pirotechnikai termékek ellenőrzése. Az idén az eddig legnagyobb fogás egy több ezres petárdaszállítmány volt, amelyet a józsefvárosi piac közelében találtak meg.

Sipos Jenő szerint jellemző, hogy az engedély nélkül behozott eszközöket hamisított magyar okmányokkal látják el, és így értékesítik, illetve hogy papírok nélküli tiltott pirotechnikai eszközöket árusítanak. Mint elmondta, bár a petárdák árusítása a piacokon is előfordul, inkább azok környékén bonyolítják ezeket az illegális ügyleteket.

Petárdázni 2005 óta tilos. A jogszabály a fényt alig, de jelentős hanghatást produkáló termékeket nevezi petárdának. Ettől megkülönböztetik az úgynevezett játékos pirotechnikai termékeket - ilyen például a tortagyertya -, amelyeket egész évben szabad vásárolni és használni.

Az ennél nagyobb hatóanyag-tartalmú és nem teljesen tiltott tűzijáték-termékeket - mint például a római gyertya, a tűzforgó, a röppentyű, a vulkán, a vezetőpálcás rakéta, a szikraszökőkút, a bombettatelep, amelyeknek hanghatása a látványhatáshoz képest nem jelentős - csak december 28. és 31. között, a jogszabály betartásával, az arra kijelölt, engedélyezett helyeken, nagykorú személyek vásárolhatnak, csomagolással együtt legfeljebb 3 kilogrammot.

Az ilyen játékos pirotechnikai termékeket szilveszterkor 18 órától reggel 6-ig lehet használni. A használat során figyelemmel kell lenni arra, hogy a látványos fényhatással járó eszközök ne kerüljenek éghető anyag közelébe, ne okozzanak személyi sérülést vagy anyagi kárt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fel nem használt pirotechnikai termékeket január 5-éig kell visszavinni a vásárlás helyére, az eladó pedig köteles azokat térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Aki nem viszi vissza a fel nem használt petárdákat, az megsérti a tárolásra vonatkozó szabályokat, vagyis szabálysértést követ el, amely miatt a bírság több tízezer forint lehet.

2008-ban a rendőrség 544 emberrel szemben indított ipari robbanóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértési eljárást, 341 embert marasztalt el, és csaknem 6 millió forint pénzbírságot szabott ki, emellett 244 esetben elkobozták a pirotechnikai terméket. Idén december közepéig 400 esetben indított a hatóság szabálysértési eljárást, 287 személyt marasztalt el, és több mint 5,5 millió forint pénzbírságot szabott ki, valamint 163 esetben kobozta el a pirotechnikai terméket.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 19. szerda
József, Bánk
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33