Az ellenőrzésen a külső tárolórekeszből és a műszerfal mögül összesen 336 doboz, különféle márkájú, török zárjegyes cigaretta került elő.
Budapest új, szigorú tűzijátékrendeletet vezet be szilveszterre: a legtöbb pirotechnikai eszköz használata időben és területileg is korlátozott, a szabályszegők pedig akár 1,2 millió forintos bírságra számíthatnak. A rendőrség és a közterület-felügyelet fokozott jelenléttel ellenőrzi az ünnepi időszakot.
Budapest közgyűlése új rendelettel szigorította a kedvtelési célú pirotechnikai termékek használatát a főváros területén. A 27/2025-ös számú rendelet értelmében a 2-es és 3-as kategóriába sorolt tűzijátékok felhasználása jelentősen korlátozott: ezeket december 31-én 20 óra előtt, valamint január 1-jén 2 óra után tilos használni Budapest közterületein. A szabályok azonban bizonyos városrészekben ennél is szigorúbbak: a védett övezetben szilveszter napján és újév első napján egész nap tilos a pirotechnikai eszközök használata, míg a fokozottan védett övezetben az év minden napján érvényben van a tiltás. A területi besorolásokat a fővárosi önkormányzat külön közleményben tette közzé.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterület-felügyelőkkel együtt megemelt létszámmal lesz jelen a főváros utcáin az ünnepi időszakban. A hatóságok kiemelten ellenőrzik a rendelet betartását, és a szabályszegők 200 ezertől akár 1,2 millió forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak. A rendőrség külön felhívta a figyelmet arra is, hogy a petárdázás továbbra is szigorúan tilos és kifejezetten balesetveszélyes: aki petárdát használ, szabálysértést követ el, amelyért akár 200 ezer forintos bírság is kiszabható - hangzik el a BRKF TikTok videójában.
@brfk_official ♬ eredeti hang - Budapesti Rendőr-főkapitányság - Budapesti Rendőr-főkapitányság
A BRFK hangsúlyozta: a rendőrök és a közterület-felügyelők közösen, fokozott jelenléttel lépnek fel az illegális tűzijátékárusokkal és a szabályszegőkkel szemben. A hatóság célja, hogy a szilveszteri ünneplés mindenki számára biztonságos legyen, és a pirotechnikai eszközök használata ne okozzon sérülést, kárt vagy közterületi rendbontást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







