9 °C Budapest

Élményfürdők kis hazánkban: szédítő csúszdák, szédítő árak

2009. augusztus 5. 06:20

Az élményfürdők, vagy aquaparkok nem csak a nyári nagy melegben, de a valamivel borúsabb, hűvösebb napokon is teljes értékű szórakozást tudnak nyújtani. Sok család, amelyik nem tervez idén nagyobb nyaralást, egy-egy strandon töltött nappal igyekszik kárpótolni a gyerekeket. Persze olcsó mulatságnak ez sem nevezhető: két gyerekkel könnyűszerrel több tízezret is el lehet tapsolni egy nap alatt.

Az elmúlt hetekben beszámoltunk már az ingyenes, és a fizetős balatoni strandokról, a Budapesten, illetve környékén fellelhető ingyenes strandokról, mostani körképünk során pedig az izgalmasabb, élménydúsabb fürdősére vágyók számára gyűjtöttünk össze néhány hasznos információt a hazai aquaparkokról.

Az árak összehasonlításakor a napijegyeket vettük figyelembe, hétköznap és hétvégén, igaz utóbbi megkülönböztetésével nem mindenhol találkozhatunk. A családi jegyek esetében, ahol külön nem jeleztük, 2 felnőtt és egy gyermekre érvényes árakat hasonlítottuk össze.

A legalacsonyabb árakkal felnőtt belépők, illetve családi jegyek esetén a győri Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdőben várnak minket. Igaz, nem itt találkozhatunk a legtöbb csúszdával és medencével, azonban öt élményfürdő, egy 64 és egy 38 méteres óriás csúszda télen, nyáron a vendégek rendelkezésére áll. Ezen kívül több tucat élmény elem, sodrócsatornák, fekvőmasszázsok, masszírozó fúvókák, vízesések, barlangok teszik még élvezhetőbbé a kikapcsolódást, hétvégén akár 21 óráig is.

Hasonló árfekvésű az esztergomi Aquasziget és a Hungarospa Hajdúszoboszló élményparkja is. Esztergomban ugyan nincsen külön diákjegy, azonban az gyermekeknek járó kedvezmény 6-18 éves korig érvényes, 6 éves kor alatt pedig 100 forintért látogathatják a strandot a gyerekek. A legtöbb aquaparkban általában 3 éves korig ingyenes a belépés, így 3-6 év közötti látogatók számára az esztergomi kínálja a legjobb árakat.

A hajdúszoboszlói Hungarospaban, amely hazánk első vízi szórakoztató központja, a felnőtt belépője ugyan nem olyan drága, azonban diákok, gyerekek és nyugdíjasok számára nem nyújtanak kedvezményt, ráadásul családi jegyet sem kínálnak.

A ráckevei Aqualand azon fürdők közé tartozik, ahol hétköznap alacsonyabb árakat kínálnak, de még a hétvégi jegyek sem olyan borsosak, nagyjából az előbb említettekkel azonos árkategóriába tartozik. Itt is találunk már gyógynövényes és aromaterápiás szaunáktól kezdve, kültéri termál medencéken, tepidárium szolgáltatásokon át, termál élménymedencékig, sodrófolyosókig mindent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Közel azonos árkategóriába tartozik a nyíregyházi Aquarius és a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő. Utóbbinál egész nyáron napijegy akció van érvényben, ami tartalmazza az élményfürdő, a szauna és a termálfürdő egész napos, korlátlan használatát.

A legborsosabb aquaparkok közé tartozik a felsorolásban a ceglédi Aqua Centrum. Hétvégén egy négytagú család 12 900 forintot is otthagyhat csak a belépőért (igaz ott, ahol családi kedvezmény nem létezik, akár magasabb belépőár is kijöhet).

Az idén nyílt budapesti Aquaworld árban lekörözte az eddig legdrágábbnak számító mogyoródi Aquarénat is. Előbbinél 17 medence található, amiből 15 télen is üzemel. Az óriás élménymedencén, hullámmedencén kívül egy szörfmedence is található - egyedül itt az országban, ami, saját szörfdeszkával is használható - ezen kívül ugrótorony, és 11 csúszda is hozzájárul az önfeledt szórakozáshoz.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm