Újabb gyógyszerár-csökkenés: 288 termék lett olcsóbb

2009. július 7. 10:17

Júliusban újabb 288 gyógyszer árát csökkentették a gyártók, köszönhetően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által kezdeményezett licitnek. Egyes készítmények ára több mint 10 százalékot mérséklődött.

Bár a mostani árcsökkenés mértéke elmarad a korábban megszokottnál, még így is 14 készítmény ára több mint 10 százalékkal csökken. Néhány daganatellenes és antiepilepsziás szer ára a korábbi harmadára csökkent, de szív- és urulógiai gyógyszerek is 7 százalékkal olcsóbbodtak.

Az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerkasszája sok milliárd forintot tudott a licitek útján megtakarítani. Két éve a kémiai úton előállított termékeknél bevezették az árversenyt, idén ezt a licitet szeretnék a nagyon drága biológiai gyógyszerekre is kiterjeszteni, hogy azok hasonmásait is alkalmazni lehessen.

Ezt azonban mind az orvosi szakma, mind a gyógyszercégek kétkedve fogadják, előbbi az egyénre szabott terápia ellehetetlenülése miatt, utóbbi azért, mert a cégeknek így félévente vakliciten kellene meghatározniuk a gyógyszerárakat, hogy a legolcsóbbak támogatásban részesülhessenek.

Az OEP szakmai koncepciója szerint tovább kaphatnák azon készítményeket a betegek, amelyekkel a kezelést elkezdték, és nem is kell majd többet fizetniük, és egyik gyógyszer sem veszítené el a támogatást, csupán azt szabályoznák, hogy melyik készítménnyel kell elkezdeni a kezelést.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom