Amióta a Microsoft 1997-ben integrálta a Windows operációs rendszerébe az Internet Explorer böngészőt, azóta nem lehet eltávolítani a gépekről a programot. Az új Windows 7-es operációs rendszer esetében azonban engedett a redmondi cég.
A Windows 7 most megjelent béta verziója engedélyezi, hogy a felhasználók eltávolítsák a gépről az Internet Explorert (annak legfrissebb 8-as verzióját), amennyiben nincs rá szükségük. A fejlesztésnek köze lehet ahhoz, hogy az Európai Unió évek óta nyomást gyakorol a Microsoftra, amiért szinte bebetonozta az internet böngészőt a Windows operációs rendszereibe, ezáltal rúgva fel az egyensúlyt a böngészők piacán.
A megjelent béta-verzióban a törlés nem egyszerű: két újraindítás szükséges hozzá, ráadásul a gép egy konfigurációs programot is lefuttat, nyilvánvalóan azért, hogy az Explorer által hátrahagyott fájlokat rendszerezze. De a program azért eltüntethető. A Microsoft egyelőre nem kommentálta az esetet: sem azt, hogy a végleges verzióban is el lehet-e távolítani a böngészőt, sem azt, az Európai Unió nyomásának engedve teszik-e ezt.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








