18 °C Budapest

Palkovics: májustól kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának újraindítása

2020. április 23. 15:16

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését. A korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg. Palkovics László szerint május elejétől fokozatosan, szigorú menetrend mellett kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának újraindítása.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online tudományos konferenciát tartanak a kutatások szerepéről a koronavírus terjedésének fékezését, az egészségügyi védekezésre való eredményes felkészülést szolgáló beavatkozások megalapozásában. Az esemény célja az, hogy a tudományos élet szereplői és a közvélemény számára lehetőséget biztosítson a kapcsolódó döntések, intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére.

A járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően. A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent.

2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon. Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil. Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk. A széles körű korlátozó intézkedések fenntartása azonban az ország gazdaságára hosszú távon egyértelműen káros. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat. A kutatók munkáját a társadalmi kapcsolatok alakulását vizsgáló hálózatkutatók és szociológusok is támogatják. A szakemberek kapcsolatban állnak a Jakab Ferenc professzor vezette koronavírus kutatócsoporttal. Munkájukat nagyban segítik a már több mint 350 ezer kitöltésnél járó online kérdőívre adott válaszok is (http://covid.sed.hu), amelynek kitöltésére továbbra is buzdítunk mindenkit.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem