Itt az IMF, EKB friss előrejelzése: eddig maradhat a gazdaság lélegeztetőgépen

2020. április 22. 19:01

Az új koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás enyhítésére tett eddigi intézkedések hatásosak voltak Európában. Az előttünk álló kilábalás korszakáról a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és az Európai Központi Bank alelnöke osztotta meg terveit és javaslatait.

Pár hónapja csupán, hogy lecsapott Európára az új koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás. Jelenleg még nem tudni milyen hosszú lesz ez a válság, annyit azonban már látni lehet, hogy mennyire súlyos hatást is fog gyakorolni a gazdaságok minden szintjére. Ezzel kapcsolatban több kritika is érte az elmúlt időszakban az európai vezetőket, miszerint nem kellő mértékben reagáltak az aktuális gazdasági visszaesésre. A Pénzcentrumnál most utána jártunk, hogy mi az álláspontja ezzel kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Központi Banknak. Nézzük is meg, hogyan vélekedik a jelenlegi intézkedésekről az IMF.

Az IMF 3 fő különbséget nevezett meg az aktuális és korábbi válságok között:

  • Jóval összetettebb: hiszen egyszerre érinti az egészségünket és a gazdaságot is, amivel jelentősen megváltoztatta az életvitelünket.
  • Kevésbé kiszámítható: mivel mindenkit felkészületlenül ért a helyzet, így folyamatosan tanuljuk kezelni a vírust magát, a hatékony távolságtartást és a gazdasági sokkhatás is.
  • Globális: sem a világjárványoknak, sem a gazdasági hatásaik szempontjából nem számítanak az országhatárok.

Részben ezek miatt gondolja úgy az IMF, hogy a gazdasági teljesítmény visszaesése nagyobb mértékű lehet, mint a nagy gazdasági világválság idejénben, majdnem 100 éve.

Hogy látja az IMF az aktuális válságot?

Súlyos időkben súlyos lépések kellenek - kezdte Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója. A világ kormányai mindenütt példanélküli intézkedéseket vezettek be a világjárvány elleni küzdelemben, hogy megvédjék az állampolgáraik életét, társadalmaikat és a gazdaságot. Összesen mintegy 8000 milliárd dollárnyi intézkedés, és néhány esetben korlátlan likviditás biztosítása lett bevezetve a központi bankok által.

A Nemzetközi Valutaalap is egy jelentős 1000 milliárd dolláros hitelcsomagot bocsájtott 189 tagországa rendelkezésére, ez az összeg egyébként a négyszerese a 2008-as pénzügyi válsághoz mérten. Ennek fő oka az, hogy a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt a hasonlóan gyors válaszlépések bizonyulnak hasznosnak - fűzte hozzá az IMF vezérigazgatója.

Elmélyülhet a válság?

Fontos, hogy figyelemmel kövessük a vírus és a válság tejedését, hogy ott tudjunk segíteni, ahol a legnagyobb szükség lesz rá. Mivel elég gyors és sikeres válaszokat adtunk a kezdeti szakaszban ahhoz, hogy elekrüljük a jelentős gazdasági károkat, a továbbiakban az elnyúló recesszió visszaszorítása lesz a cél. 

Különösen aggasztó a helyzet a fejlődő gazdaságok esetében

- emelte ki Kristalina Georgieva. Ezekből az országokból rekord mennyiségű, 100 milliárd dollár értékű nemzetközi tőke áramlot ki a koronavírus-járvány felbukkanása óta. Mind a nyersanyagtermelésre fókuszáló, mind pedig a turizmusra épülő országok jelentős bevétel kiesést tapasztalhatnak.

A legszegényebb tagországoknak van szüksége a legtöbb pénzügyi támogatásra. A járvány okozta gazdasági sokkhatás java még előttünk van, így további országoknak lesz szüksége hathatós pénzügyi segélyekre - véli az IMF. A támogatások főként az egészségügyet, becsődölő vállalkozásokat és munkájukat elveszítő embereket célozzák.

Készülhetünk a fellendülésre?

Hogy megalapozhassunk egy erős felépülést, a megoldásainknak alkalmazkodni kell a változó valóságunkhoz. Jobban meg kell értsük mire is van szükségünk az előttünk álló kihívások kezelésével kapcsolatban, így fokozatosan újraindíthatjuk a gazdaság működését - mondta Georgieva.

A kiemelkedően kulcsfontosságú kérdések:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
  • Meddig kell fenntartani a mentőintézkedéseket, és hogyan vezessük majd ki őket, ha eljött az ideje.
  • Felkészülni a magasabb munkanélküliségre és a hosszabban elhúzódó alacsony kamatok biztosítására.
  • A pénzügyi stabilitás biztosítása.
  • Ahol szükséges, további szektorális támogatások és kedvezményes kölcsönök bevezetése.
  • Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a hosszú távú változásokról sem, amelyekre közös választ kell adnia az országoknak:
  • Úgymint a kereskedelem újraindítása.
  • A már bizonyítottan hasznos fintech és egyéb digitális fejelsztések szélesebb körben való terjesztése.
  • Illetőleg a klímaváltozásról sem szabad elfeledkeznünk, erre a területre könnyen átirányíthatóak a későbbiekben a stimulusok, hogy egy környezetbarátabb gazdaságot építhessünk.

Továbbá a koronavírus-járvány utáni világban nem vehetjük majd a társadalmi kohéziót alapvetésnek, és további erőfeszítéseket kell tenni a társadalmi egyenlőségek vonatkozásában - emelte ki az IMF vezérigazgatója. A legtöbb országnak arra is komolyan kell majd koncentrálnia, hogy új lehetőségeket biztosítson a szegényebb rétegeinek.

Ezek a feladatok azonban a válság hosszabb távú kezelése során lesznek majd fontosak, addig is még sok következtetést kell levonni az elmúlt hetek és hónapok tanulságaiból. Többek között ezekről a tanulságokról is beszélt Luis de Guindos, az Európai Központi Bank alenöke

Hogy látja az EKB az aktuális válságot?

A nagymértékű bizonytalanság miatt, mi is több tervet készítettünk és értékeltünk ki rövid időn belül - kezdte Luis de Guinos, az EKB alelnöke. Fontos azonban az is, hogy a java még hátra van. A gazdasági sokkhatás a második negyedévben fog csak igazán megmutatkozni a számokban, ami akár 20 százalékos recessziót is jelenthet a megelőző negyedévhez képest. Reményeink szerint azonban ez csak egy ideiglenes visszaesés lesz - jegyezte meg az EKB alelnöke.

A meghatározó szempont ebben az esetben a korlátozások időtartama, - folytatta Luis de Guindos - ugyanis minél tovább húzódnak a lezárások, annál mélyebb sebet ejthet a sokkhatás is a gazdaságokon. Reményeink szerint az elkövetkező hónapokban lazítani lehet majd a korlátozó intézkedéseken, ezzel is csökkentve a káros gazdasági hatásokat, és megkezdődhet a felépülés időszaka. Ugyanakkor kifejezetten nehéz lesz 2021-ben behozni az idei veszteségeket - tette hozzá Luis de Guindos.

Elképzelhető egy második hullám?

Rengeteg minden változott az elmúlt 10 év távlatában - hangsúlyozta Luis de Guindos. A bankok sokkal tőkeerősebbek, magasabb fokú a likviditás és jelentősen ellenállóbbak is ezekkel a sokkhatásokkal szemben ma már. A nagyobb aggályunk az üzemi eredményeket érinti - árulta el Luis de Guindos. Az európai bankok nagyon is szolvensek, de az EKB-nál meggyőződsünk, hogy a jelenlegi sokkhatás masszív nyomot fog hagyni a 2020-as eredményeiken.

Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy most nem a bankszektor van válságban, így a pénzintézetek inkább szolgálhatják a gyógyulást, mint a korábbi recessziók esetében - tette hozzá az EKB alelnöke. Jelenleg azon vagyunk, hogy megakadályozzuk a hitelezési folyamatokra való átterjedését.

Európa meg van mentve?

Már ránézésre megmondhatjuk, hogy az Európai Központi Bank mentőcsomagja tekintélyes méretű. Mindezek mellett ott vannak még a fiskális politikai lazítások, és az euróövezet döntései is.

Ezek fényében úgy gondolom, hogy az európai lépések teljes mértékben hozzák a globális szintet

- mondta az alelnök.

Fontos tudatában lennünk annak, hogy a magánszférában számottevő mértékben fognak csökkeni a bevételek, és ezeket a réseket a közszférának kell befoltoznia. Meg kell próbálnunk életben tartani a vállalkozásokat addig, amíg ez az időszak le nem zárul. Így hát a tanácsom az lenne: tartsák "lélegeztetőgépen" a gazdaságot addig, amíg hátra nem hagyjuk a világjárvány okozta gazdasági sokkhatást - fejezte be az EKB alelnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 11. hétfő
Árpád
50. hét
December 11.
Nemzetközi hegynap
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. december 10. 18:50
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm