Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Meghosszabbítja az MNB a Növekedési Hitelprogramját - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök. 2014 végéig összesen 2000 milliárd forintos keretösszegű programot hirdetett meg a kis- és középvállalkozások számára.
A Monetáris Tanács megállapította, hogy valamennyi értékelési kritérium szerint igen sikeres az MNB Növekedési Hitelprogramja - közölte Matolcsy György jegybankelnök. "Ritka szép" példája volt szerinte ez az érintett felek együttműködésének, ezért köszönetét fejezte ki Matolcsy.A sikeresség miatt a program 2014. december 31-éig folytatódik, döntően változatlan paraméterekkel. Összesen 2000 milliárd forintos hitelkeretről van szó az első kör 750 milliárd forintján túl, ám ez nem léphető túl. A következő szakasz október 1-jén kezdődik, ekkortól egy 500 milliárd forintos összeggel folytatódik a program, részeként az összesen 2000 milliárdos keretnek.
A jegybank továbbra is 0%-os forrást nyújt a hitelintézeteknek, a kkv-k továbbra is legfeljebb 2,5%-on és maximum 10 éves futamidő mellett juthatnak hitelhez. A három pillér is megmarad: az első pillérben új hitelek kerülnek kihelyezésre. Ennek teljes összege 1800 milliárd forint, az első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillér meglévő hitelek (akár forint, akár deviza) kiváltására szolgál, ami a fennmaradó 10%-ot teszi ki. Csak az a bank vehet részt a II. pillérben, amelyik az I. pillérben is aktívan hitelez.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







