Egy elkederedett posztból indult, mára pedig kézzelfogható kezdeményezéssé vált: elkészült a Tejtermelők Térképének első, prototípus verziója.
Drasztikusan, harmincegy százalékkal csökkent a tej felvásárlási ára hazánkban. Az Állattenyésztési Kutatóintézet szerint az egész világon hazánkban fizetnek a legkevesebbet egy liter tejért.
Áprilisban 55-61 forint között mozgott a tej literenkénti felvásárlási ára. Az átlagár márciushoz képest 2, tavaly áprilishoz képest viszont 31 százalékkal csökkent. Amennyiben ez így marad, felére csökkenhet a tejtermelés és az ágazatban ötven százalékos leépítésre is lehet számítani, a tartósan hatvan forint alatti felvásárlási árat ugyanis nem tudják tartani a termelők. Az Állattenyésztési Kutatóintézet szerint az egész világon hazánkban fizetnek a legkevesebbet egy liter tejért.
"Hetven forint körüli egy liter tej önköltsége, igaz, erre a gazdák nyolc-tíz forint kvótatámogatást is kapnak. Azonban ezzel is csak nullszaldósra tudják kihozni a költségeiket" - mondta a Magyar Hírlapnak kovács László, a Tej Terméktanács elnöke.
A gazdák elkezdték eladni a teheneiket, a gyengén tejelőket pedig leselejtezik. A magyar piacon megjelentek a tőkeerős olasz, orosz és ukrán felvásárlók, akik örömmel veszik át a jól tejelő marhákat, a vemhes üszőket és ezrével viszik őket külföldre. Ha a tendencia nem áll meg, félő, hogy Magyarország kénytelen lesz importból fedezni a tejszükségleteit.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








