8 °C Budapest

Koronavírus: rengeteg magyar síel Veneto és Lombardia síterepein - itt a lista

2020. február 27. 11:30

Kifejezetten népszerű síterepek is vannak az olasz hatóságok által lezárt területek közelében, melyeket információink szerint, a magyarok is szívesen látogatnak. Van-e okuk aggódni azoknak, akik jártak errefelé az elmúlt hetekben, hová fordulhatnak, és mi a helyzet azokkal, akik még csak ezután indulnának útnak a téli vakációra? Ezeknek a kérdéseknek járt utána a Pénzcentrum.

Továbbra sem lassul a koronavírus terjedése: Olaszország, Ausztria és Horvátország után, a görögöknél és a legfrissebb hírek szerint már a románoknál is felütötte a fejét. Gulyás Gergely tegnapi bejelentése nyomán pedig már tisztában vagyunk azzal is, kicsi az esélye, hogy Magyarországot elkerülje a járvány.

A legfrissebb információnk szerint pillanatnyilag Magyarországon nem tudnak koronavírusos megbetegedésről, a karanténban várakozó, olaszországból hazatérő iskoláslányok jól vannak, a gyorstesztjük negatív lett.

Olaszországi gócpontok

Európán belül Olaszországot sújtja leginkább a járvány: legutolsó adatok szerint az országban több mint 400 személy tesztje bizonyult már pozitívnak, 12-en veszítették életüket. Eddig két gócpontot azonosítottak, Lombardia és Veneto tartományát. Ezekben térségekben sok helyen felfüggesztették a termelési tevékenységet, zárva vannak a vállalatok, gyárak, hivatalok, oktatási intézmények, üzletek, templomok. Nem közlekednek a vonatok és leállították a helyi tömegközlekedést is.

Nekünk, magyarok számára ez azért érdekes, mert mindkét tartomány rendkívül népszerű a síelők körében. A Síelők.hu minden évben összegyűjti a legnépszerűbb (az oldalon legkeresettebb) síterepeket. A legfrissebb, 2018/2019-es listáról négy síterep is a már lezárt területeken helyezkedik el:

  • Livigno Lombardiában, 
  • Cortina d'Ampezzo
  • Arabba és 
  • Alleghe - Civetta terepei pedig Veneto pedig tartományban vannak. 

Nagy rá az esély tehát, hogy ezeken a pályákon több magyar síelő is megfordult az elmúlt hetekben. Emellett a fent említett régiókban még számos népszerű síközpont van, ahol szintén rengeteg turista megfordul a szezonban:

Lombardia

  • Alpe Teglio / Prato Valentino
  • Aprica
  • Bagolino - Gaverland
  • Barzio - Piani di Bobbio
  • Bormio
  • Borno - Monte Altissimo
  • Carosello 3000/ Livigno
  • Chiesa Valmalenco / Alpe Palù
  • Colere
  • Lizzola - Valbondione
  • Monte Maniva
  • Monte Pora / Castione della Presolana
  • Monte Purito - Selvino
  • Montecampione
  • Mottolino Fun Mountain/ Livigno
  • Pescegallo / Valgerola
  • Piazzatorre
  • San Colombano - Valdidentro
  • San Simone - Foppolo - Carona
  • Santa Caterina Valfurva
  • Schilpario
  • Spiazzi di Gromo / Boario
  • Val Palot - Pisogne
  • Valchiavenna - Madesimo/Campodolcino

 Veneto

  • Alpe del Nevegal - Col Visentin
  • Auronzo - Monte Agudo
  • Biancoia / Conco
  • Faloria - Monte Cristallo - Mietres
  • Kaberlaba
Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy azok, akik az említett területeken jártak, meg is fertőződtek, de mindenképpen számolni kell azzal, hogy esetükben nagyobb a kockázat.

Kerestük az utazási irodákat, hogy jelenleg hány magyarnak van érvényes foglalása Észak-Olaszországba, az Inviától Nagy Viktória, marketing menedzser válaszolt: "Nálunk most épp nincs olyan utas, akit ez érintene, de általában az a gyakorlat, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk a helyszíneket jól ismerő utazásszervezőkkel, szükség esetén azonnal egyeztetjük velük a lehetséges átfoglalások, alternatív útvonalak vagy halasztások lehetőségét."

Emberről emberre terjed a vírus még a lappangási idő alatt is, ez azt jelenti, hogy már az első klinikai tünetek megjelenése előtt is képes fertőzni. Más, a légutakat érintő virális fertőzésekhez hasonlóan a koronavírus okozta megbetegedések is bárkit érinthetnek. Mint minden fertőzésre, erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek.

Az utazási irodák ilyen esetekben jellemzően kiemelten kezelik a lemondási feltételekhez kapcsolódó információátadást, és az ezekhez kapcsolódó határidők lehetőség szerinti rugalmas kezelését.

Utazzak vagy ne utazzak?

Természetesen mindenki maga dönt, de érdemes figyelembe venni, hogy Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap azt javasolta az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

Itthon az Operatív törzs tartja kézben a dolgokat

Itthon mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne terjedjen el a vírus, a Koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központot működtet, és továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-fertőzésre vonatkozó, ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat. Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: koronavirus@bm.gov.hu. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld. A 06-80-277-455 illetve a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogják fogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

Az Operatív Törzs Akcióterve a koronavírus-járvány elleni védekezésért

A frissen elfogadott intézkedések célja a fertőzés esetleges magyarországi megjelenésének kiszűrése és lokalizálása, valamint az állami szervek feladatainak összehangolása az egészségügyi és járványügyi intézkedések hatékony megszervezésére. Az Operatív Törzs folyamatosan elemzi a helyzetet, és amennyiben az indokolt, további intézkedéseket hoz.

1) Az ORFK soron kívül tegyen javaslatot a határforgalom ellenőrzésének és a járvány terjedésének megakadályozásra vonatkozó eljárásrendre, a bevezetni kívánt intézkedésekre a szükséges határvédelmi eszközökre. A határellenőrzés során fordítson kiemelt figyelmet a Kínából érkező, vagy a beutazást megelőző 14 napon belül Kína területén tartózkodott, továbbá a bizonyítottan fertőzött személyekkel kapcsolatba került személyekre.


2) A rendelkezésre álló hőkamerákat helyezze szolgálatba, és vizsgálja meg további nagykapacitású hőkamerák megvásárlásának vagy bérlésének lehetőségét.

3) A Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve hozzon létre ingyenesen elérhető információs vonalat (zöld szám).

4) A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján az Állami Egészségügyi Ellátó Központ útján szerezze be a szükséges egészségügyi eszközöket.

5) Biztosítsa a határátkelőhelyeken szolgálatot teljesítők megfelelő egészségügyi védelmét, az egyéni védőfelszereléseket, és alakítson ki fertőtlenítő helyeket. Gondoskodjon az érintett állomány felkészítéséről.

6) A határátkelőhelyen biztosítsa a fertőzött személyek elkülönítését.

Nemzeti Népegészségügyi Központ (Országos Tisztifőorvos)

7) Határozza meg és léptesse életbe a járvány elleni védekezéshez szükséges eljárásrendet, erről tájékoztassa az egészségügyi ellátórendszerben érintetteket, különös tekintettel a határátkelőhellyel rendelkező területekre.


8) Ellenőrizze a védekezéshez szükséges, raktárkészleten és gyártási folyamatban lévő egészségügyi eszközök körét, mennyiségét és minőségét. Amennyiben indokolt, intézkedjen további készletek beszerzésére.

9) Tekintse át a vizsgáló laboratóriumok kapacitását, biztosítsa a soron kívüli vizsgálatok lefolytatását.

10) Az állampolgárok tájékoztatása érdekében figyelemfelhívó kampány útján mutassa be a vírussal kapcsolatos információkat tartalmazó honlapot.

11) Bizonyosodjon meg arról, hogy a felsőoktatási intézmények orvosi és egészségügyi szolgálatai részére a követendő eljárás végrehajtására a feltételek adottak a külföldről visszaérkező diákokkal kapcsolatban.

12) Az ingyenes információs vonal (zöld szám) létrehozását követően biztosítsa az orvosi háttér rendelkezésre állását.

13) Biztosítsa az egészségügyi szakterület együttműködését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) intézményeivel.

Állami Egészségügyi Ellátó Központ

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

14) Az Operatív Törzs felhatalmazása alapján, az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyását követően gondoskodjon a védekezésben részt vevő szervezetek, intézmények egészségügyi eszközigényének beszerzésére.

Országos Mentőszolgálat

15) Biztosítsa a határátkelőhelyeken észlelt potenciális betegek egészségügyi intézménybe szállítását.


16) Ellenőrizze, hogy az ellátó személyzet maradéktalanul rendelkezik-e a megfelelő védőfelszereléssel. Szükség szerint gondoskodjon azok pótlásáról.

Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

17) Készítse fel a rendelkezésre álló betegellátó szakterületet a betegek fogadására.


18) Készítsen intézkedési tervet a rendelkezésre álló elhelyezési kapacitások bővítésére.

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

19) Készítse elő az egészségügyi védőfelszerelések gyártására történő átállást.

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

20) Haladéktalanul értesítse az Operatív Törzset az Európai Tanács integrált válságelhárítási intézkedések készenléti helyzetének megváltozásáról.


21) Folytasson együttműködést az Európai Bizottság szakosított szerveivel, és nyújtson tájékoztatást az Operatív Törzs részére.

Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ

22) Intézkedjen az Operatív Törzs részéről felmerülő tájékoztató anyagok soron kívüli elkészítésére.


23) Kövesse nyomon az Európai Unió tagállamainak járványügyi intézkedéseit, a Kínából érkező légiforgalom alakulását, és az ezzel kapcsolatos állami intézkedéseket. Erről - további intézkedésig - 24 óránként készítsen jelentést.

Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság

24) A Kínai Nagykövetséggel együttműködve gondoskodjon a hazájukba visszatérni nem tudó kínai állampolgárok tartózkodási jogának ideiglenes rendezéséről.


25) Az Operatív Törzs felhívja a Belügyminisztériumot, hogy a Pénzügyminisztérium bevonásával kezdeményezze az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elrendelt beszerzései tekintetében a közbeszerzési eljárás alóli mentesség engedélyezését.

26) Az Operatív Törzs felhívja a Belügyminisztériumot, hogy az Operatív Törzs munkájával kapcsolatos adatok, információk, jelentések számára biztosítson informatikai támogatást.

27) Az Operatív Törzs felhívja a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy a kimenekítésre váró magyar állampolgárok helyzetéről nyújtson folyamatos tájékoztatást. Ezen túlmenően a Turisztikai Ügynökség és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság bevonásával készítsen tájékoztató anyagot a kínai állampolgárok be- és kiutazásával kapcsolatos tapasztalatokról, tendenciákról.

28) Az Operatív Törzs felkéri a köznevelési és közoktatási intézmények vezetőit és fenntartóit, valamint a polgármestereket, hogy amennyiben olyan megbetegedett személyről szereznek tudomást, aki Kínából érkezett, akkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ területi szerveivel vegyék fel a kapcsolatot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem