Országszerte virágzik hazánk egyik legmérgezőbb növénye, az őszi kikerics.
Sokan azt gondolják, hogy télen, amikor autóba ülünk, ha hideg az autó motorja, érdemes elindulás előtt néhány percet bekapcsolt motorral várakozni. Ez ugyanakkor az újabb motorokkal teljesen fölösleges lehet, mutatjuk, hogy miért.
Népi bölcsességnek számít, hogy télen, az autó bekapcsolása után kicsit hagyni kell, hogy felmelegedjen a motor, mielőtt útnak indulnánk. Ez azonban lehet, hogy nem mindig igaz.
A legtöbb 1995 előtt gyártott kocsi ugyanis tartalmazott porlasztót, amely kombinálta a levegőt és az üzemanyagot, mielőtt a motorba juttatta a keveréket. Az ilyen technológiával felszerelt autóknál szükség is volt arra, hogy néhány percig elindulás előtt várakozzunk, ezzel is biztosítva a motor későbbi zavartalan működését. Mára azonban nem szerelnek porlasztót az autókba, ennek ellenére a szakértők megosztottak a kérdésben.
- mondta el Joseph Henmueller az amerikai Autóipari Karbantartó és Javító Szövetség elnöke és operációs igazgatója. A szakember azt javasolja, hogyha fagypont alá esik a hőmérséklet, akkor indítás után várjunk néhány percet azzal, hogy valóban el is induljunk.
A Pennzoil amerikai olajvállalat tanácsadója szerint ugyanakkor ez az egész csak egy mítosz.
- érvelt Shanna Simmons, aki azt is hozzátette, hogy egy teljes sebességen járó motor sokkal gyorsabban fogja az olajat és az üzemanyagot is felmelegíteni, mint egy takarékon álló.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) is az azonnali indulás pártján áll, ők pedig már csak azért sem javasolják, hogy egy autó 30 másodpercnél járó motorral álljon, mert az üzemanyag égetése ebben az esetben értelmetlenül rombolja a környezetet. Egy autó motorja ugyanis kevesebb üzemanyagot használ el indításkor, mint amekkora mennyiség ahhoz szükséges, hogy fél percen keresztül egyhelyben álljon.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







