Balatonlellén új parkolási rendszer lépett életbe, amely a helyiek számára kedvezőbb feltételeket biztosít, miközben a turisták számára szigorúbb és költségesebb szabályokat hoz – derül ki...
Három év alatt 120 centimétert csökkent a tihanyi Belső-tóban a vízszint. Bár korábban is előfordultak aszályos időszakok, a rétegvíztáplálta tó idén nyáron már egyértelműen a kiszáradás jeleit mutatta, vette észre a Tihanyi Visszhang beszámolóját a 24.hu.
A Belső-tó átlagos mélysége nagyjából egy méter, így erősen kiszolgáltatott az éghajlati változásoknak. A 30 hektár kiterjedésű tó egy vulkáni kráterből származik, valószínűleg földtörténeti létezése óta többször kiszáradt, majd újra életre kelt. Jellege miatt a kiszáradás bizonyos mértékig várható volt, mivel alapvetően az eső, pontosabban a csapadék mennyisége révén keletkező talajvíz és a párolgás szabályozza a vízszintjét.
Ugyan többször felmerült már, hogy vízpótlásra lenne szükség, ez gazdaságilag és fizikailag is kivitelezhetetlen.
Bízzunk a természetben, hogy idővel a jelenlegi helyzet jobbra fordul. Jelenlegi tudásunk szerint egyedül egy csapadékosabb időszak hozhat érdemi változást a tó vízszintjében
– nyilatkozta a Tihanyi Visszhangnak Kötél Balázs tihanyi polgármester, aki hozzátette, sajnálja, hogy a klímáltozás egyik áldozata a Belső-tó.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mostanra a tó valóban aggodalomra okot adó képet mutat, előbukkant egy belső sziget és a korábban a mederben ásott kutak, így a vízháztartás ismételt feltérképezése lehet a következő lépés, amihez Tihany szakintézmények és az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatását kéri.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








