A nyár a legtöbb gazdi számára ma már nem teljes négylábú családtag nélkül – és szerencsére ezt egyre több helyen, már a vízpartokon is felismerik.
Óriási építkezés indul a Balatonnál: a mederhez is hozzá kell nyúlni, ikonikus épületek újulnak meg
A Balatoni Hajózási Zrt. feltételes közbeszerzést írt ki a Szántód és Tihany közötti kompkikötők teljes körű megújítására. A 30 hónapos projektre október 27-ig várják az ajánlatokat, a munkák a BORD Építész Stúdió tervei alapján valósulnak meg.
Feltételes közbeszerzést írt ki a Balatoni Hajózási Zrt. a Szántód és Tihany közötti kompkikötők átfogó megújítására. A pályázatokat október 27-ig várják. A projekt célja a két, 1967-ben épült, kiemelt építészeti értéket képviselő váróépület felújítása és korszerűsítése, amelyet a BORD Építész Stúdió tervei alapján valósítanak meg - írja a magyarepitok.hu.
A szántódi révben a 60-as évek ikonikus, héjszerkezetű utasvárója újul meg, valamint egy kilátó útvonalat is kialakítanak, ahonnan rálátás nyílik a vízre, a nádasra és a kikötőre. Emellett új L alakú kiszolgálóépület épül, amely szorosan illeszkedik a sétaút vonalához.
A kivitelező feladata mindkét helyszínen kiterjed az építészeti, tartószerkezeti, gépészeti, elektromos és közműmunkákra, valamint az út- és térburkolatok, a kertépítés, az akadálymentesítés és a vízépítési munkák elvégzésére. A szántódi beruházás részeként több ezer négyzetméternyi tér- és aszfaltburkolat, míg Tihanyban új kiszolgálóépület, zöldfelületek és pályaburkolati beton is készül.
A kiírás szerint a szántódi kikötőmedencét teljesen átépítik, a partvédőművek bontásával és újjáépítésével, míg Tihanyban a meglévő partvédőmű megerősítésére kerül sor. A munkálatokra 30 hónap áll rendelkezésre, a cél pedig az, hogy a balatoni kompforgalom legfontosabb két állomása eredeti formájában, de korszerű környezettel és szolgáltatásokkal fogadhassa az utazókat.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








