Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Budapest híres termálfürdői komoly kihívásokkal néznek szembe: a Gellért Fürdő bezárása és a felújítások elhúzódása feszültséget kelt a turisták és a helyiek között, miközben a főváros és a kormány közötti politikai ellentétek is nehezítik a helyzetet.
A Gellért Fürdő október 1-jén váratlanul bezárt egy olyan felújítás miatt, amely várhatóan 2029-ig tart majd. Szűts Ildikó, a hat történelmi fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója szerint az elöregedett infrastruktúra indokolta a lépést: "A Gellértet az 1970-es évek óta nem újították fel, és naponta küzdöttünk műszaki problémákkal."
A Gellért bezárása, amely két másik történelmi fürdő hosszú ideje tartó zárva tartása mellett történt, felborította Budapest fürdőkultúráját. A turisták most a kisebb, főként helyiek által látogatott fürdőkbe áramlanak, ami feszültséget kelt a rendszeres fürdőzők és a turisták között, akik gyakran figyelmen kívül hagyják az íratlan szabályokat - írja a The New York Times.
Valóban érezzük a hatást
- mondta Dani Diána, a Duna-parti Veli Bej fürdő igazgatója. Egy közelmúltbeli hétfő este a "megtelt a fürdő" feliratú tábla zárta el a bejáratot, miközben tucatnyi fürdőző várakozott türelmesen.
A helyzet a Gellért közelében található Rudas fürdőben még feszültebbé vált. A BGYH drasztikusan csökkentette az egynemű fürdőzési órákat a Rudasban, amely Budapest egyetlen nem teljesen koedukált fürdője. A törzsvendégek fellázadtak, és egy női csoport petíciót indított a régi rendszer visszaállításáért.
A változások miatt sok törzsvendég úgy érzi, hogy a városvezetés és a BGYH a turistákat és a profitot helyezi előtérbe a helyi fürdőkultúra rovására. "Csak a számokat nézik, nem látják, hogy itt egy kultúráról van szó" - mondta Pecák Judit, egy könyvesbolt tulajdonosa, aki öt éve rendszeres látogatója a Rudasnak. A BGYH közleményben jelezte, hogy céljuk a
több évszázados fürdőhagyományok megőrzése, figyelembe véve azokat az értékesítési és nyereségességi szempontokat, amelyek lehetővé teszik a fürdők működését.
A tiltakozások hatására a vállalat nemrég visszaállította a négyből két egynemű fürdőzési napot a Rudasban.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az utóbbi években a BGYH jelentősen emelte a jegyárakat a növekvő turistaforgalom kihasználása érdekében. Egy hétvégi látogató most 14 ezer forintot fizet a Széchenyi, a város legnagyobb és legnépszerűbb fürdőjének belépőjéért. Tavaly a BGYH 20 millió dolláros működési nyereséget ért el, és széles körben Budapest aranytojást tojó tyúkjának tekintik.
A másik két bezárt fürdő, a Király és a Rác sorsa bizonytalanabb. A Király fürdőt 2020-ban zárták be felújítás miatt, amely még nem kezdődött el. Az épület a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van, de a BGYH üzemelteti. Szűts szerint a vállalat felújítási terveit a kormányzati ügynökség akadályozza.
Budapest és a magyar kormány közötti kapcsolatok megromlottak, amikor a Fidesz 2019-ben elvesztette többségét a Fővárosi Közgyűlésben. Azóta a kormány drasztikusan megnövelte a főváros "szolidaritási hozzájárulását" Magyarország más régióihoz. Idén Budapest körülbelül 270 millió dollárt köteles befizetni a központi költségvetésbe, ami a város éves költségvetésének mintegy 20 százalékát teszi ki.
"Ez politikai büntetés" - mondta Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Nagy Márton gazdasági miniszter nem ért egyet ezzel. Egy nemrégiben közzétett Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy Budapest pénzügyi gondjait nem a szolidaritási hozzájárulások, hanem a polgármester "katasztrofális" vezetése okozza.
A BGYH néhány éve megvásárolta a Rác fürdőt, amely 2002 óta nem üzemel, azzal a szándékkal, hogy végre újra megnyissa. Ehhez a BGYH-nak hitelre van szüksége, de 2012 óta csak a kormány dönthet arról, hogy egy önkormányzat felvehet-e hitelt. "Ezek a döntések nem szakmai megfontolásokon alapulnak, hanem politikaiak" - mondta Kiss.
Budapesten kívül a kormány bőkezűen támogatta a fürdőkkel kapcsolatos beruházásokat olyan helyeken, mint Gyula vagy Lakitelek. Győr városa például 65 millió dollárt kapott egy csúcstechnológiás termálfürdő-projektre. Bár Budapest adja a Magyarországra látogatók több mint felét, a főváros termálfürdőibe nem történnek hasonló beruházások.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







