Berente önkormányzata egyszeri, 100 ezer forintos ünnepi támogatást fizetett ki – a jogosultsági feltételek viszont nem teljesen egyértelműek.
Itt a karácsonyi fényvillamos menetrend 2025-ben: ezeket a vonalakon közlekedik az adventi fényflotta Budapesten
Ahogy sok városban, Budapesten is közlekednek ünnepi fényjáratok az adventi időszakban. A karácsonyi fényflotta a főváros egyik legszebb és legkedvesebb látványossága: az adventi fényvillamos mellett több kilométernyi fényfüzérrel kivilágított trolik és buszok is járnak. Ahhoz, hogy a fővárosban járva, közlekedve el tudjunk csípni egy fényjáratot, érdemes tudni mikor jár a fényvillamos, -troli, és -busz, illetve melyik vonalakon.
A kivilágított trolik, buszok és a fényvillamos 2025-ben is csodás látványt nyújt és ünnepi hangulatot teremt Budapesten. Az idén útjára induló 2025-ös fényflotta különlegessége, hogy egyszerre több fényvillamos is közlekedik ugyanazon a napon, így szinte biztosan elcsíphető egy-egy díszített szerelvény.
A karácsonyi villamos története
A budapesti karácsonyi fényvillamos hagyománya több mint másfél évtizedre nyúlik vissza: az adventi fényvillamos Magyarországon először 2009-ben Budapesten közlekedett. Az ünnepi hagyomány azóta meghonosott Debrecenben, Szegeden és Miskolcon is: az ünnepi látványosságot nevezik karácsonyi villamosnak, fényvillamosnak, adventi villamosnak, de még csillamosnak is.
2009 óta a fényflotta és az érintett útvonalak folyamatosan bővültek a fővárosban. 2025-ben a hagyományos Fényvillamos és a Mikulástroli mellett még öt különböző, fénytől csillogó villamos, egy ünnepi fényekben pompázó fogaskerekű és a Mikulásbusz is közlekedik. A BKK közlése szerint minden járaton normál díjszabás szerint lehet utazni érvényes jeggyel, bérlettel.
Merre és mikor jár a fényvillamos Budapest területén?
A fényvillamos menetrend ismerete segíthet abban, hogy nehogy elszalasszuk az adventi látványosságot. A hagyományos UV-típusú karácsonyi fényvillamos 2025. november 28. és 2026. január 6. között, mindennap délután 4 órától késő estig, kivéve december 24-én és 31-én. Ez a típusú villamos leginkább a 2-es villamos útvonaláról ismert, de számos más vonalon is felbukkannak majd csillamosok:
A menetrendet úgy kell értelmezni, hogy pl. a 2-es villamos a jobboldali jelmagyarázat szerint a sárga színnel van jelölve a BKK naptárában, a 19-es sötétkékkel, a 49-es pedig élénk zölddel. Tehát ezeken a napokon lehet rájuk számítani a fent jelölt időpontban.
Aki semmi esetre sem akar lemaradni a fényvillamosokról, az a BudapestGO alkalmazásban valós időben követheti, merre jár a fényflotta.
Nemcsak ezeken a vonalakon járnak feldíszített villamosok, hanem van például Combino fényvillamos is. Ez a 4-es 6-os villamosok vonalán jár:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Minden további fényvillamos menetrend 2025-ben
A fenti fényvillamos és Fény-Combino mellett még több vonalon találkozhatunk Fény-ISC, Fény-Hannoveri, Fény-Tátra és Fényfogas járatokkal, valamint Mikulásbusszal és Mukilástrolival. Az alábbi fényvillamos menetrend irányadó lehet, de aki részletesebb bontásra kíváncsi, az azt is megnézheti a BKK honlapján.

Mikor közlekednek a nosztalgiajáratok?
Ha valaki esetleg csak néhány napra utazik a fővárosba és szeretne utazni az ünnepi fényflottával, felmerülhet az is, hogy a BKK nosztalgiajárataival utazzon. Az utazás historikus járműveken nemcsak jó szabadidős program, hanem kirándulás Budapest és a hazai járműgyártás történetében: az ikonikus járművekből többet sikeresen megmentettek az enyészettől és felújítottak az elmúlt években. Az egyedi megjelenésű, különböző korszakokat reprezentáló járművekkel, a rendszeres nosztalgiaközlekedés részeként – 2010-től utazhatnak az érdeklődők. A kuriózumnak számító közlekedési eszközökön kívül retró járatokkal – ma már napi forgalomban nem, vagy csak ritkán közlekedő járművekkel – is találkozhatunk Budapesten.
Azonban sajnos nem közlekedik egyszerre nosztalgiavillamos és más historikus járatok és a fényflotta. A nosztalgiajáratokkal ugyanis a nyári szezonban, április végétől októberig lehet utazni minden hétvégén. Viszont a fényflottában is sok retro, régi villamos kapott helyet, érdemes ezeket kinézni a menetrendből. Aki pedig kifejezetten a nosztalgiajáratokra vadászna: térjen vissza a nyári szezonban is a fővárosba!
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








