A MÁV vezérigazgatója számba vette, hogy mik a legfontosabb változások és tudnivalók két héttel a nyári főszezoni menetrend élete lépése előtt.
Felsővezeték-sérülés miatt jelentős fennakadások alakultak ki a budai vasútvonalakon, különösen a székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalon – közölte a MÁVINFORM hétfőn. A műszaki hiba miatt több agglomerációs járatot is törölni kellett, két Tópart InterCity vonat helyett pedig pótlóbuszokat állítottak forgalomba.
A hiba a Déli pályaudvarról 7:35-kor Nagykanizsára induló IC 842-es Tópart InterCity motorvonatán történt, amelynek áramszedője Kelenföld állomásnál megsérült, így a szerelvény nem tudta folytatni útját. Az utasokat a Déli pályaudvarról 8:05-kor Balatonszentgyörgyre induló InterRégió vonattal szállítják tovább, ahonnan pótlóbuszokkal juthatnak el Nagykanizsára.
A hibás szerelvény miatt a visszafelé közlekedő IC 845-ös járat, amely 11:14-kor indult volna Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra, szintén kimarad. Az utasokat ebben az esetben is pótlóbusz szállítja Balatonszentgyörgyig, ahol más vonatokra tudnak átszállni.
A pótlás az alábbiak szerint történik:
- Az egyik pótlóbusz megállás nélkül halad Balatonszentgyörgyig, ahonnan 12:15-kor indul továbbutazási lehetőség az InterRégióval (18505).
- A másik pótlóbusz Zalaszentjakabon, Zalakomáron és Vörsön is megáll, csatlakozása a Balaton InterCityhez (IC 875), amely 13:02-kor indul tovább Balatonszentgyörgyről.
Nem egyértelmű, hogy a Tópart IC hibája okozta-e a felsővezeték-szakadást, de a következmények több vasútvonalon is érzékelhetők, különösen a győri és székesfehérvári irányokban, ahol a menetidők is meghosszabbodhatnak.
Törölt agglomerációs járatok
Székesfehérvári vonal:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
8:40 – Z30, Déli pályaudvar → Martonvásár (4632)
9:40 – Z30, Déli pályaudvar → Martonvásár (4642)
9:48 – Z30, Martonvásár → Déli pályaudvar (4647)
10:48 – Z30, Martonvásár → Déli pályaudvar (4615)
Pusztaszabolcsi vonal:
9:20 – S40, Déli pályaudvar → Százhalombatta (4342)
10:02 – S40, Százhalombatta → Déli pályaudvar (4315)
10:20 – S40, Déli pályaudvar → Százhalombatta (4314)
11:02 – S40, Százhalombatta → Déli pályaudvar (4325)
A MÁV arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális menetrendről és a pótlási lehetőségekről.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







