7 °C Budapest
vonat vasút máv gyerek nyár gyermek

Óriasi pénzt bukhat a MÁV a késések miatt: durva, mennyit fizettek ki júniusban az utasoknak

2025. július 16. 12:02

Bár a nyári hónapok hagyományosan a vasúti közlekedés próbája elé állítják a rendszert, idén júniusban a MÁV-járatok menetrendszerűsége kis mértékben ugyan, de javult - írja közleményében a hazai vasúttársaság.

Az extrém időjárás – főként a hőség és a viharok – továbbra is okoznak fennakadásokat, de az utóbbi évekhez képest pozitív elmozdulás látható.

A 2025. júniusi adatok szerint a vonatok 4%-kal pontosabban közlekedtek, mint tavaly júniusban, míg a 2023-as szinthez képest is volt 1%-os javulás.

Június elején, pünkösdig, különösen a dunántúli térségekben – Székesfehérvár, Balaton, Tatabánya-Győr – szenvedett meg a vasúti rendszer több komolyabb meghibásodást. A forróság, a felforrósodó sínek és a megnövekedett utasforgalom több járatot is lelassított vagy megállított.

Ennek eredményeként:

  • a vonatok 3,37%-a,
  • a VOLÁN-járatok 0,39%-a,
  • a HÉV-ek 0,05%-a
  • legalább 20 perces késést szenvedett el.

A kártérítések mértéke sem maradt el:

a MÁV Személyszállítási Zrt. összesen 114,3 millió forintot fizetett ki az utasoknak, akik a késési biztosítás alapján jogosulttá váltak a visszatérítésre.

A MÁV szerint a flottafejlesztések, különösen a nagyteljesítményű vontatójárművek bevetése, javították az országos pontossági mutatókat. A Szeged felé közlekedő járatok esetében például a menetrendszerűség elérte a 80%-ot – ami hosszú idő után számít kiemelkedő eredménynek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanez igaz a KISS motorvonatokkal erősített Alföld expresszvonatokra is, amelyek gyorsabb indulással és stabilabb menetidővel futnak.

A legnagyobb kihívást természetesen továbbra is a Balaton térsége jelenti: az északi és déli parton is gyakoriak a lassújelek és a torlódások. Pünkösd után azonban látható volt egy kisebb fellélegzés: a balatoni vonalak menetrendszerűsége 72% körül alakult, ami jobb a 2024-es júniusi szintnél.

A 29-es, északi parti vonalon ugyanakkor a júliusi viharok újabb károkat okoztak, így az ottani lassújelek megszüntetése és a pálya helyreállítása továbbra is kihívást jelent a társaságnak.

A MÁV optimista: a főszezonra időzített karbantartások, a járműpark modernizálása és a lassújelek visszaszorítása révén a társaság érdemi menetrendi javulást remél az elkövetkező hetekben. A cél az, hogy a vonatközlekedés pontossága ne csak év/év alapon mutasson növekedést, hanem a nyári csúcsterhelés alatt is bírja a nyomást.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?