Közel 65 ezer eurót, vagyis mintegy 23 millió forintot csaltak ki egy férfitől egy internetes ismerkedés során
Lázár János: jutalmat kapnak a viharkárok elhárításán dolgozók, ennyit utalnak a MÁV és a Volán alkalmazottainak
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy bruttó 40 ezer forint rendkívüli juttatásban részesülnek azok a MÁV és Volán dolgozók, akik részt vettek a közelmúltbeli viharelhárítási munkálatokban. Bizonyos esetekben ez az összeg akár duplájára is emelkedhet.
A vasúti közlekedés infrastruktúrájának teljes helyreállítása több mint egy hetet vett igénybe a súlyos viharok után. A helyreállítási munkálatokban mintegy 2000 munkavállaló vett részt rendkívüli munkavégzés keretében - tájékoztatott Lázár János a közösségi médiában közzétett videójában.
A miniszter közölte, hogy a védekezésben közreműködő MÁV és Volán alkalmazottak bruttó 40 ezer forint rendkívüli juttatásban részesülnek. Azok számára, akiket szabadságukról rendeltek vissza munkába, illetve akiknek túlórát kellett teljesíteniük, dupla összegű kompenzációt biztosítanak.
Lázár János elismerését fejezte ki a közlekedési vállalatok dolgozóinak helytállásáért, hozzátéve: "most már csak a hétköznapokban kell ugyanígy helytállni".
Címlapkép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Vajda János
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Mutatjuk, mi a grillszezon sztárja 2026 nyarán: keresik az izgalmas ízeket a magyarok
A tarja mellé zöldség és vegán burger is kerül: átalakulóban a grillszezon.







