A Ryanair szerint a magas olajárak miatt jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek Európában.
Megszólalt a Külügyminisztérium: egyelőre nem tudni magyar érintettről a thaiföldi földrendgésben
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincsen magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek - nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Paczolay Máté hozzátette, "a térségből összesen 240 magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemre, akiket sorra megkerestünk telefonon, vagy elektronikus úton és az eddigi visszajelzések alapján valamennyien jól vannak". Konzuli szolgálatunkat emellett két Thaiföldön tartózkodó magyar állampolgár kereste fel, ők szintén jól vannak és telefonon keresztül kaptak segítséget a konzuljainktól. - mondta.
A bangkoki képviselet munkatársainak biztonsági okokból el kell hagyniuk a nagykövetség épületét, azonban a magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető +66631911234-es ügyeleti telefonszámon keresztül és kész segítséget nyújtani minden magyar állampolgárnak a térségben - tette hozzá.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, pénteken reggel hatalmas erejű, a Richter-skála szerint 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Thaiföldet és Mianmart. Az eddigi cikkeinket ide kattintva éred el:
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







