A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani...
Egyre nagyobb bajban van a MÁV, amelynek a vasúti pályái és kocsiparkja is elöregedett, az alkatrészek pótlása pedig a háború miatt szenved egyre komolyabb késedelmet.
A háborús helyzet miatt egyre súlyosabb a MÁV alkatrészgondja, ugyanis az elöregedett szerelvények vagy alkatrészek pótlása nem csak egyre hosszabb időbe, hanem sokszorosan több pénzbe is kerül - erről a 24.hu ír mai cikkében.
Mint hozzáfűzik, a MÁV kocsiparkjának az átlagéletkora átlagosan 40-50 év, és ezek pótlása is nehézségekbe ütközik. Alkatrészpótlásban és egyéb költségekben mintegy 1000-1500 milliárd forintos a lemaradás, ezt a brutális összeget ráadásul a vasúti pálya elöregedése is megdobja, amelyet nagyon sok helyen régen ki kellett volna már cserélni.
A lap kérdésére a MÁV nem is tagadta a súlyos gondokat. Azzal indokolnak, hogy a háborús helyzet, mint sejthetjük is, egyáltalán nem könnyítik meg a helyzetet.
A vasúttársaságnak mind a járműállománya, mind a vasúti pályája elöregedett: szervizeléssel és karbantartással önmagában nem megőrizhető a versenyképességük. A meglévő járműpark karbantartását sajnos érdemben nehezíti a szomszédunkban dúló háború is: az alkatrészek beszerzése sok esetben ellehetetlenült, vagy sokkal több pénzbe és időbe kerül, mint korábban. A beszállítói láncok összeomlása, az anyagellátás nehézségei a pályaállapotok romlását is felgyorsította: a járműveink kerékpár- és forgóvázhibáit jelentős részben a pálya állapota okozza, miközben épp ezeknek az alkatrészeknek a beszerzési ideje és költsége nőtt meg a háború miatt a sokszorosára
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- fogalmaztak válaszukban.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








