Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
Bármennyire is odafigyelünk sajnos előfordulhat, hogy pont a külföldi nyaralásunk során kapjuk el a koronavírust. Éppen ezért érdemes jó utasbiztosítást kötni és tájékozódni az adott ország szabályairól, írta meg a Magyar Nemzet.
Nagyon eltérő lehet a magyarok körében népszerű üdülőhelyeken, szállodákban és vendéglátóhelyeken a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések. Éppen ezért érdemes előre tervezni és utánajárni, hogy milyen esetleges szabályok vonatkoznak az adott helyre, hiszen akár százezrekkel is emelkedhet a nyaralásunk ára.
Számítanunk kell arra, hogy például a repülőtereken, pályaudvarokon, kikötőkben, illetve a szálláshelyeken érkezéskor hőkamerával ellenőriznek minket, de sok országban nem oldották fel a maszkviselési szabályokat sem a nyilvános helyeken és a zárt térben. Éppen ezért érdemes előre tervezni, hiszen akár az is előfordulhat, hogy külföldön fertőződünk meg a vírussal, így mindenképpen utána kell járni a helyi szabályoknak, hiszen egy megfelelő biztosítás nélkül akár meg is duplázódat a nyaralás költsége.
Sokat segíthet, ha felkészülés során utazási tervet készítünk, és mindenképpen kössünk utasbiztosítást is, ami kiterjed a COVID-19 fertőzésre is. Emellett mindenképpen tájékozódjunk az orvosi, gyógyszertári ellátás feltételeiről, hiszen sok plusz kiadással járhat, mint a meghosszabbított szállás-, vagy az átütemezett hazaindulás.
Nem lehet eléggé hangoztatni, hogy mindenképpen járjunk utána annak, hogy az egyes országokban milyen szabályok érvényesek: Horvátországban például zárt helyen még mindig kötelező a maszkviselés és a beutazást követő napokban reggelente mérni kell a testhőmérsékeltünket, amely ha meghaladja a 37,2 fokot, illetve tünetekkel rendelkezük akkor kénytelenek vagyunk karanténba vonulni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.