9 °C Budapest
Munic/Germany coworker stress work angry

Egyre gyűlik a feszültség a magyar munkahelyeken: ezért nem pihenik ki magukat soha a dolgozók

2021. augusztus 8. 18:04

Egyre nagyobb feszültséget okozhat a magyar munkahelyeken, hogy a dolgozók nem tudnak elmenni nyáron szabadságra, vagy csak rövidebb időre, mint korábban megszokták. Sok cégnél ugyanis a tavaszi és téli kényszerleállás miatt a nyári hónapokban nem mehetnek szabadságra a dolgozók, míg a korlátozások hatását kevésbé megérző területeken pedig a túl sok megmaradt szabadság vezethet konfliktushoz.

Több ágazatban már második éve okoz komoly fejtörést a cégeknek a szabadságok kiadása és az alkalmazottak kikapcsolódás iránti igényének figyelembevétele - írja a Magyar Nemzet. A korlátozások nehéz hónapjai után az elfáradt munkavállalók között komoly feszültséget okozhat, ha a munkáltató a nyári hónapokra nem adja ki a szabadságot. Összességében idén már sokkal kiszámíthatóbban tervezhettek a munkáltatók és a munkavállalók a szabadnapokkal, mint 2020-ban, ám sokan azzal szembesültek, hogy most is le kell mondaniuk a nyaralásról.

A fizetett szabadságok kiadását a múlt évhez hasonlóan idén is megnehezítette a járvány okozta kiszámíthatatlanság és a hosszabb-rövidebb ­ideig tartó leállások következménye. Viszont amíg 2020-ban mindenkit felkészületlenül ért a járvány, és a fizetett szabadnapok nagy részét a pandémia első hónapjaiban használták fel a munkavállalók, addig idén sokaknak – elsősorban a szellemi munkakörökben – szinte az összes szabadnapjuk megmarad.

A járványhullámok alatt is működő ágazatokban a munkavállalók jellemzően nem pihentek, legtöbben a hagyományosan is a nyári hónapokra eső szabadságot várták.

A nyári szabadságok kiadása tehát sok foglalkoztatónak óriási munkaszervezési kihívást jelent a gazdaság újraindulásának időszakában. A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, évi hét munkanap szabadságot – legfeljebb két részletben – viszont a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalóknak ezt mindössze tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt kell bejelenteniük. Fontos, hogy a munkaadó az előzetesen engedélyezett szabadságot már nem vonhatja vissza, ellenkező esetben a munkavállalónak és a családtagjainak az emiatt keletkező kárát kötelessége megtéríteni.

A kékgalléros munkakörökben sok területen ellenkező okokból kelt feszültséget a nyári szabadságolás: az iparban a járvány okozta bizonytalanság kezelésére több szereplő hosszabb munkaidőkeretet rendelt el. Ez azt jelenti, hogy az érintett beosztottak a tavaszi vagy akár a tavaly őszi leállások alatt is megkapták legalább az alapbérüket úgy, hogy nem végeztek munkát. Az érintett fizikai munkakörökben

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szintén búcsút kell mondaniuk a nyári vakációtól azoknak az alkalmazottaknak, akik a több hónap után újrainduló ágazatokban dolgoznak. A munkaerőhiány pedig több területen is nehezíti a helyettesítések megszervezését. A járvány alatt nem változtak a szabadság kiadásának szabályai. 

A munka törvénykönyve szabályozza, hogy évente húsz nap alapszabadsága van minden teljes munkaidős foglalkoztatottnak. Az életkor szerint vagy a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan pótszabadság jár a beosztottaknak. Az alapszabadságot köteles időarányosan kiadni a munkáltató, a húsz napból pedig hét napról az alkalmazott dönthet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm