Bedbugs

Undorító lények a magyar szállodákban: bármelyik hotelszobában, apartmanban ott lapulhatnak

2021. július 12. 16:49

Ha manapság szállodában szállunk meg, legtöbben csak a koronavírus elleni óvintézkedésekre figyelünk, holott egy olyan szobában, amelyet sokan használnak, a víruson kívül egyéb más fenyegetésekre is fel kell készülnünk, például az ágyi poloskákra.

Ne gondoljuk, hogy csak az elhanyagolt, koszos szobákban telepedhetnek meg az ágyi poloskák, ezek a kellemetlen kis rovarok, sőt, szakértők szerint manapság már inkább a magasabb nívójú szálláshelyeken fordulnak elő gyakrabban.

Akit csíptek már meg, az tudja,  ez nem az élmény, amit akár a leghitványabb ellenségeinek is kívánna az ember. Érdemes ezért tehát odafigyelni rájuk utazás közben, bármennyire drága, sokcsillagos hotelben szállunk is meg.

Az ágyi poloskák valójában különböző módokon hatnak az emberekre, de többségüknél rendkívüli mértékű szorongást, pánikot és aggodalmat okozhatnak

 – mondta el a Huffpost-nak Matt Kelley, a Prodigy Pest Solutions elnöke. "És ez drasztikus mértékben megzavarhatja az ember rendszeres alvási ciklusát. Ráadásul az ágyi poloska csípése nagyon nehezen kezelhető.”

Bár száz százalékos megoldás nem létezik ellenük, sokat tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a velük való találkozás, pláne a hazacipelésük esélyét.

Tudni kell róluk, hogy elképesztően kicsi, szinte észrevehetetlen lények, mélyen a repedésekben vagy hasadékokban rejtőznek, ami roppant módon megnehezíti a felderítésüket. Ennek ellenére érdemes utazáskor, új helyen való tartózkodáskor elvégezni az ellenőrzéseket. Mit keressünk? Élő ágyi poloskát, ürülékfoltokat, a levetett bőröket vagy petéiket. Habár kis méretűek, szabad szemmel azért látni lehet őket életciklusaik akármelyik fázisában.

Ha idejében kiszúrjuk őket, mielőtt még lenne idejük befúrni magukat a holminkba, akkor jó eséllyel megakadályozhatjuk az elszaporodásukat otthonainkban.

Az ágyi poloskák egyértelmű jeleket hagynak maguk után, többek között

  • ürüléket (úgy néz ki, mintha valaki fogott volna egy golyóstollat vagy filctollat, és jeleket vagy pontokat rajzolt volna a különböző felületekre, éjjeliszekrényre, ágykeretre),
  • levedlett bőrt (az ágyi poloska üres „héja”) és
  • petéket, melyek úgy néznek ki, mint az apró fehér rizsszemek egy csomókban.

Ahogy a nevük is sugallja, az ágyi poloskák gyakran az ágyakban és azok környékén lapulnak, ezért ez az első hely, amit ellenőrizni kell, a matrac és a rugó széleit, valamint a fejtámlát. Érdemes a párnákat, a lepedőket és a paplant is ellenőrizni huzat nélkül, hogy nincsenek-e árulkodó pöttyök rajtuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ez a fajta ellenőrzés persze csak akkor működhet, ha már nagyon elszaporodtak az adott területen, de 10-nél kevesebb poloska jeleit például szinte lehetetlen észrevenni.

Miután átvizsgáltuk az ágyat és környékét, mindenképpen ellenőrizzük a többi párnázott bútort is. Ha vannak kanapék vagy székek, fontos, hogy megnézzük az aljukat, a párnák között és a varratok mentén. Kicsomagolás előtt végezzünk alapos ellenőrzést, és ha bármi gyanúsat találunk, mielőbb értesítsük a szállodát. A legfontosabb, hogy legyünk proaktív, hogy idejekorán felismerhessük a problémákat.

Ha ellenőrzés közben ágyi poloskát fedezünk fel, próbáljunk mindent megtenni, hogy óvatosan elkapjuk a rovart, és készítsünk fényképet vagy videót arról, amit találtunk

- tanácsolta Kelley. Ha úgy döntünk, hogy ugyanazon a szálláshelyen belül szobát váltunk, ügyeljünk arra, hogy ne olyan szobába költözzünk, amely szomszédos, illetve közvetlenül a gyanús fertőzöttség felett vagy alatt van, ugyanis könnyen közlekednek akár a fali aljzatokon keresztül is a szomszédos helyiségekbe.

Még ha a szemrevételezés során nem is derül fény ágyi poloskákra, bizonyos lépésekkel, megakadályozhatjuk a hazacipelésüket, ilyen például, ha a poggyászunkat egy nejlontasakba helyezzük az ottlétünk alatt, mely megvédi a betolakodóktól. Ez elsőre talán nevetséges aggodalomnak, túlzásnak tűnhet, de akit már mart meg, vagy akinek az otthonában megtelepedtek már valaha is ezek a szörnyű rovarok, az biztosan megérti ezen lépések szükségszerűségét.

Sokan a bőröndjüket a fürdőkádba vagy a fürdőszobába teszik, távol a szőnyegtől, kárpitoktól. Sőt, jó megoldás a védekezésre, ha az utazás után átvizsgáljuk a bőröndjeinket, mielőtt bevisszük őket otthonainkba, és kiporszívózzuk alaposan, mielőtt elraknánk. De akár a gőzöléses módszer is jó lehet, ha biztosra akarunk menni. A poggyászból kivett összes ruhát szárítsuk gépben magas hőfokon legalább 20 percig, hogy az esetlegesen bekerült rovarok és peték is biztosan elpusztuljanak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm