Ma a short trackesek, és a magyar jégtánc-páros is megmutatja magát a téli olimpián: mutatjuk, hogy mikor.
Kísérleti jelleggel péntektől egy online felületen férhetők hozzá a hazai vasúttársaságok jövő évi menetrendi tervei. Az elképzeléseket már nyáron bárki megismerheti és két héten át véleményezheti. Ha a kezdeményezés hasznosnak bizonyul, 2022-ben élesben is működhet az új lehetőség - jelenti pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium
A rendszeresen vonatozók érdemi észrevételei, jobbító szándékú javaslatai alapján a szolgáltatási kínálat rugalmasabban igazodhat a valós utazási igényekhez - áll a közleményben. A járási szintű menetrendi egyeztetések a hagyományos módon a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével zajlanak. E folyamatba a megrendelő minisztérium és a szolgáltató vállalatok mellett bevonják az önkormányzatok, a nagyfoglalkoztatók és a közintézmények képviselőit is.
A digitális eszközök sokkal szélesebb kör részvételét, az utasok közvetlen megkérdezését teszik lehetővé. Magyarországon most először kezdődik meg a menetrendi tervezetek szélesebb körű, online véleményeztetése, egyelőre tesztüzemben.
Az érdeklődők a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján tekinthetik meg a GYSEV és a MÁV-START által decemberben bevezetni javasolt menetrendi módosításokat. Egy erre kialakított felületen, 2021. július 2-ától július 15-ig, anonim módon észrevételezhetik is a terveket. A beérkező véleményekre nem egyesével, hanem a feldolgozás után a weboldalon megjelenő összegzésben kapnak választ.
A próbaüzem célja a rendszer terhelhetőségének felmérése, az egyszerű, hatékony, felhasználóbarát működtetés feltételeinek, módozatainak feltérképezése. Ha a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, jövő nyáron már élesben folytatódhat a társadalmi véleményeztetés. Idővel az elektronikus egyeztetés a jóval nagyobb adattartalmú, összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjeszthető - tájékoztatott a minisztérium.
-
Az Év Bankja 2025: mutatjuk a teljes listát, ők lettek a győztesek
Csütörtökön adták át a Mastercard díjait.
-
Az innovációs fődíjat a Gránit Bank nyerte a Mastercard „Az év bankja” versenyén (x)
A Gránit Bankot választotta az Innovation szegmens legjobbjának a szakmai zsűri a Mastercard „Az év bankja 2025” versenyén
-
Gyors, egyszerű, átlátható: digitális persely a Gránit Banktól (x)
Forintban és devizában is félre lehet tenni a vágyott célokra
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







