A Time Out 2026-os válogatása ismét megmutatja, hogy az építészet önmagában is lehet úti cél.
Tízből hét magyar belföldön utazik idén, derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede nyáron utazna, legtöbben a Balatonra, a Mátra—Bükk térségbe, vagy Budapest környékére. A higiéniai óvintézkedések még egy ideig velünk maradnak, és továbbra is kiemelten fontos egy-egy úti cél élményígérete.
A sokoldalú hazai kínálat és a korlátozások hatására felértékelődött a belföldi turizmus,egy májusi kutatása szerint a válaszadók 54 százaléka hazai utazáson vett részt az elmúlt 12 hónapban. Az utazási kedv élénküléséhez nagyban hozzájárul a SZÉP Kártya megemelt keretösszege is, a megkérdezettek harmada (32%) használja ezt a fizetőeszközt turisztikai utazásai során
A felmérésben résztvevők 70 százaléka tervez egy éven belül belföldi utazást, a megkérdezettek elsődleges turisztikai célként a fürdőzést és a természetközeli kikapcsolódást jelölték meg. A turisztikai térségek közül legtöbben a Balatonhoz utaznának (36%), amit a Mátra—Bükk (12%) és a Budapest környéke térség követ (9%). A válaszokból az is kiderül, hogy a legvonzóbb szálláshelytípus a magán- és egyéb szálláshelyek (50%), valamint a szállodák (40%) - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.
A kutatás rámutat, hogy az úti cél kiválasztása szempontjából még mindig kiemelkedő tényező a hely élményígérete. Ezzel együtt várhatóan továbbra is fontosak maradnak a higiéniai óvintézkedések, valamint a rugalmas lemondási feltételek. A képet tovább árnyalja a járványhelyzet enyhülése és az átoltottság mértéke, a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy beoltották már.
A belföldi utazók sokkal bizakodóbbnak tűnnek a nyári utazások kapcsán, amit a felmérés szerint az utazást tervezők 70 százaléka választana. Konkrét utazási időpontok tekintetében a nyári főszezon (július-augusztus) a legkedveltebb. Külföldi utazási tervekről a válaszadók 37 százaléka nyilatkozott, leginkább Európa országait keresnék fel, Horvátország és Ausztria a fő desztinációk.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás adataival párhuzamosságot mutatnak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai is. Mindhárom nyári hónapra már több mint 1 millió vendégéjszaka-foglalást rögzítettek, a legtöbbet júliusra. A foglalások száma 37 százalékkal emelkedett az egy hónappal korábbi adatokhoz képest. A foglalások 75 százaléka hazai vendégektől érkezett, akiknek 35 százaléka a Balaton, 8 százaléka a Mátra—Bükk, 7 százaléka Debrecen és térsége, 5 százalék a pedig Budapest környéke és Bük—Sárvár szálláshelyeire érkezett.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







