A nyár a legtöbb gazdi számára ma már nem teljes négylábú családtag nélkül – és szerencsére ezt egyre több helyen, már a vízpartokon is felismerik.
Tűéles időzítésen múlhat a nyári turizmus sorsa: ez lesz a legfontosabb Magyarország szempontjából
Amint megvan az egységes és mindenki számára elfogadható, átlátható beutazási szabályrendszer, megindulhat a Magyarországra irányuló turizmus – írja a Világgazdaság.
Számos ország már elkezdte kommunikálni, hogy milyen elvárásai vannak a beutazókkal szemben, és azt is, hogy körülbelül mikor nyitják meg határaikat a turisták előtt. (…) A tervezhetőség szempontjából nagyon fontos lenne tudni, hogy milyen kritériumokat ír majd elő Magyarország a beutazáshoz
- mondta el a lapnak Lázár Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetségének (Mabeusz) elnöke. A szakértő hozzátette, ideális esetben mindez összhangban lesz az egész Európai Unióban, és nem húzódik sokáig.
Aki ugyanis későn kezd el reklámozni, az lemaradhat a turistákért folyó régiós versenyben
- emelte ki a szövetség vezetője, aki hozzátette, egyértelműnek látszik, hogy elsőként az EU országaiból indulhat meg a forgalom, amint megvan az egységes és mindenki számára elfogadható, átlátható beutazási szabályrendszer.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








