12 °C Budapest
Brutális árrobbanás jön a Balatonnál idén is? Siess, ha jó áron akarsz szállást foglalni

Brutális árrobbanás jön a Balatonnál idén is? Siess, ha jó áron akarsz szállást foglalni

2021. március 3. 05:45

Nyakunkon a tavasz, és az látszik, hogy az embereknek elegük van a bezártságból utazni szeretnének: meredek emelkedésnek indultak a leadott szállásfoglalások számai. A tavalyi évbe a korlátozások után a nyitáskor elképesztő módon lőttek ki a szobaárak, idén is hasonló tendenciával számolhatunk, még ha nem is olyan nagy mértékben, mint tavaly. Aki jó áron akar szállást foglalni a Balaton partján 2021 nyarán, az jobb ha siet. Nem csak a turisták, a szállásadók is nagyon várják már a szezon kezdetét, de az is biztos, hogy számtalan eddig halogatott problémával lesznek kénytelenek szembenézni, ha egyszer végre megindulnak a magyarok.

Ahogy közeledik a húsvét időszaka, úgy emelkedik a leadott foglalások száma is. Januárban 100 ezer új vendégéjszakát rögzítettek áprilisra, februárban a foglalások napi átlagos száma 33 százalékos növekedést mutat. Májusra eddig 625 ezer vendégéjszaka realizálódott az NTAK-ban, ez 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban,

Jól látszik tehát, a foglalások száma napról napra emelkedik, az emberek kétségbeesetten várják már, hogy utazhassanak. 2021. áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel jelenleg az NTAK-ban, ennek 34 százallka a tavaszi szünetre érkezett, tavaly áprilisban összesen 304 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken.

A tavalyi trendeket figyelembe véve jól látható, hogy felértékelődött a belföldi utazás, a vendégek biztonságosabbnak érezték a hazai úti célokat.

Persze nagy kérdés, hogy mikortól indulhat el ténylegesen a turizmus, hiszen november 11. óta csak üzleti céllal lehet igénybe venni a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait. A jelenlegi helyzet szerint, pedig nem hogy könnyítésekre, de sokkal inkább szigorításokra számíthatunk.

A várakozásnak pedig ára van. Ahogy azt a tavalyi évben is tapasztalhattuk, a szállásadók a tavasszal kiesett bevételeiket igyekeztek gyorsan pótolni, és 2019-hez képest akár háromszoros áron kínálták a szobákat, apartmanokat. "Átlagosan 20 százalékos emelkedés volt a tavaly a magánszállásokon. Ez a korábbi évek drágulásához viszonyítva mindenféleképpen nagyobb arányú" - mondta el még a nyáron a Pénzcentrumnak Dr. Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke.

Belföld az új külföld 2021-ben is?

A belföld lesz idén is a magyar utazók figyelmének a középpontjában minden bizonnyal. A külföldi utazás gondolata is szerepet fog játszani, arra is nagy igény lesz a magyarok részéről a több hónapos bezártságot követően, főként a beígért, és a WHO által is szorgalmazott vakcinaútlevél birtokában.

Nagy kérdés a külföldi utakkal kapcsolatban, hogy mi lesz akkor, ha a lengyelekhez hasonlóan a többi ország sem fogja elfogadni az orosz Szupnyik V és a kínai Sinopharm oltástát? Mivel a magyar vakcinaútlevél nem fogja tartalmazni, hogy a tulajdonosa mivel van beoltva, ez komoly akadálya lehet a nyári külföldi nyaralásoknak. Bártfai Endre, a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának mesteroktatója szerint erre a megoldás az lenne, amit már számos helyről hallani is, hogy fel kell gyorsítani az EU-n belül az orosz és a kínai vakcina elfogadását, annak érdekében hogy a beoltva szabadon mozoghassunk a térségen belül.

Mindennek ára van

Ahogy azzal tavaly a nyári szezon közepén foglalkoztunk, őrületes mértékben elszálltak a szállások árai 2020-ban, főként a Balaton partján. Hogy idén is erre kell számítani, azt a szakember is megerősítette: 

biztos hogy várható drágulás, de olyan mértékű, mint amilyen tavaly volt, idén talán nem lesz. 

Azt gondolja, teljesen normális dolog, hogy az árak mennek felfelé, pláne egy ilyen nehéz helyzetben. Ahogy mindenki kiszabadulhat, a kereslet megnő, ami nyilvánvalóan nyomot hagy az árakon.

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy belföldön is csak vakcinaútlevéllel vagy friss negatív teszttel vehetjük majd igénybe a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait, Bártfai Endre azt mondta, az iparág szereplőinek el kell majd egy bizonyos ponton gondolkodni azon, hogy miképp tudják a lehető legnagyobb védettséget biztosítani mind a vendégek, mind pedig az alkalmazottaik részére. Szerinte nem ördögtől származó gondolat, hogy a fent említett biztosítékok valamelyikének birtokában lehessen csak szállást foglalni.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Honnan lesz munkaerő?

Ha beindulnak az utazások, feltehetően nagyon hirtelen fog történni minden, de nagy kérdés, hogy az amúgy is munkaerőhiánnyal küzdő szektorban, ahonnan időközben elszivárogtak a munkavállalók, honnan lesz megfelelő számú ember?

A személyzet óriási gondot fog okozni - ezt nem csak én mondom, hanem az ágazat összes szereplője. Nagyon sokan vagy kényszerből, vagy egyéb okokból pályát módosítottak. Az a kérdés, hogy őket vissza lehet-e csábítani a pályára? Akik eddig is külföldön dolgoztak szállodaiparban, azok alig várják, hogy mehessenek már vissza, és egy pillanatig nem gondolkodnak magyarországi munkában.

Az is kérdés, hogy a fizetésekre ez milyen hatással lesz? Emelkedni fognak az amúgy alulfizetett szektorban? Ha igen, akkor az biztosan megjelenik a szobaárakban is.

Még nem késő olcsó szállást foglalni

Ha minden igaz, és eljutnak hazánkba a beígért mennyiségű vakcinák, akkor a tavasz végére, nyár elejére aki szeretné, az be fogja tudni oltatni magát, és biztosan nem kell kihagynia a nyaralást. Kíváncsiak voltunk, hol tartanak most, március legelején az árak. 

Eddig az látszik, hogy a tavaszi (ápr-jún) foglalások átlagárai magasabbak mint tavaly, de a nyár még 2019-es szinten van.

A Szallas.hu szakértői szerint az emberek alig várják hogy utazhassanak. A korlátozások feloldáskor a tavalyihoz hasonló robbanásszerű indulásra számítanak, a hirtelen keresletnövekedés felviheti az árakat, ezért érdemes már a nyaralást tervezni, foglalni. Aki nem akar lecsúszni a kedvező ajánlatokról, de fontos számára az anyagi biztonság is, annak a azt javasolják, olyan szálláshelyet válasszon, amely rugalmas lemondási vagy időpontmódosítási kondíciókat kínál, és nem kér előleget.

A bentálló foglalások átlag 4 éjszakások (tavalyi átlag 3 éj), tehát egyelőre a hosszabb időszakokat foglalnak, legtöbben az aug 20-i hosszú hétvégére időzítik a nyári kiruccanást. 

Összességében elmondható, hogy az eddig beérkezett foglalások 4 százalékkal olcsóbban történtek mint tavaly (/fő/éj átlagárak tekintetében), tehát mindenképpen érdemes jó előre gondolkodni.

(Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán)

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 7. péntek
Gizella
18. hét
EZT OLVASTAD MÁR?