13 °C Budapest

5 egynapos túraútvonal a Balaton környékén családoknak

2020. október 30. 16:48

Magyarországon kirándulni jó! Összegyűjtöttünk 5 egynapos túraútvonalat a Balaton környékén családoknak. Olyan helyszíneket mutatunk, amit a család minden tagja könnyen teljesíthet.

Bár az új koronavírus-járvány miatt a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, azért még Magyarországon is bőven van lehetőség utazgatni. Igen, még így ősszel is, hiszen a tájak gyönyörűek, és még az időjárás is bőven partner a kirándulásszervezésekben. 

Barna Béla világjáróval most olyan Balaton környéki egynapos túrákat gyűjtöttünk össze, amiket a család bármelyik tagja kényelmesen teljesíthet. Kevésbé ismert, gyönyörű panorámás helyek, írói rejtekutak, illetve a balatoni Riviéra is helyet kapott listánkon. Jó kirándulást!

5 egynapos túraútvonal a Balaton környékén családoknak

Balatonalmádi, Vörösberényi-kilátó

Forrás - MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Érdemes bejárni azt a területet, melyet Lóczy Lajos magyar geológus csak úgy hívott, hogy a balatoni Riviéra. Keressük föl Vörösberényben a Wesselényi-kilátót (Óvári messzelátó), illetve a Csere-hegyi Szabadság-kilátót is. Gyönyörű panorámában nem lesz hiány, és ha már errefelé járunk, továbbtúrázva az alsóörsi Somlyó-kilátót se hagyjuk ki a repertoárunkból. És mindez simán belefér egyetlen napba, úgyhogy jó barangolást!

Balatonfüred, Tamás-hegy

Forrás - Barna Béla

Bár Balatonfüred felkapott hely, kirándulásnak kevesebben vágnak neki ezen a vidéken. Pedig a Tamás-hegyet (315 m) kár lenne bárkinek is kihagynia. Főleg az irodalomkedvelőknek, hiszen a hegyen irodalmi ösvény vezet végig Jókai Mór Aranyember c. művének alapján. A panoráma gyönyörű, a Tamás-hegyi kilátóból majd az egész Balatont be lehet látni, míg a hegy lábánál felkereshetjük a Lóczi-barlangot is.

Tihanyi-félsziget, nem csak az ófalu

Forrás - MTI Fotó: Nagy Lajos

A Tihanyi-félszigeten érdemes felmenni az Őrtorony-kilátóba, ami az Apáti-hegyen (216 m), Sajkod kis települése felett található. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyértelműen ez az egyik legjobb balatoni panoráma, igazán különleges élmény 

- vallja Barna Béla, aki azt mondja, a kilátó túra után tulajdonképpen végig lehet gyalogolni a félsziget tetején, a Csúcs-hegy (232 m) irányába. És aki akar persze, az a tihanyi ófaluban is jócskán elidőzhet.

Csobánc

Forrás - Barna Béla

A Tapolcai-medencében található Csobánc (378 m), jóval kevésbé ismert, mint a felkapottabb Szigliget vagy a Badacsony. De szépségben mindenképpen vetekszik velük. Ráadásul a csobánci hegyen még romvárat is láthat az ember, Csobánc várát. 

Hegyestű

Forrás - Barna Béla

Hegyestű egy tanúhegy, ami Monoszló és Zánka között helyezkedik el. Ez egy félig elbányászott hegy, aminek következtében a túra során megcsodálható a hegy belső szerkezete, például az oszlopokká szilárdult bazalt. Hegyestűn található geológiai bemutatóhely is, ez bár belépős, érdemes lehet itt elidőzni. Maga a hegy 1 óra alatt is bejárható, de a környéken simán el lehet tölteni egy egynapos kirándulóidőt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?