Szombaton a magyar vasútnál több súlyos meghibásodás történt:három mozdony robbant le.
250 ezer helyett ugyanazért a szállásért idén 700 ezret kért el egy balatonszéplaki apartman tulajdonosa, máshol 350 ezerről 1 millióra nőtt két hét nyaralás egyetlen év alatt: egyedi esetekről van szó, vagy tényleg brutálisan megdrágultak a szállások a magyar tenger környékén? Ennek jártunk utána szakértők segítségével.
"Öt éve járunk ugyanahhoz az aparmanoshoz Széplak-alsóra, eddig mindig maximum 250-270 ezer forintból megúsztuk a szállást két hétre így július vége - augusztus eleje körül. Most viszont a hölgy májusban 700 ezret mondott, de csak azért, mert visszajáró vendégek vagyunk... Több más balatoni szállást is megnéztünk, de ennyi pénzért nem volt olyan, ami megfelelt volna az igényeinknek (vagy messze volt a part, vagy szűkös lett volna két gyerekkel). Horvátországban Split mellett 240-ért találtam apartmant 2 hétre, úgyhogy idén oda megyünk" - írta nekünk Dávid a minap.
Egy másik olvasónk szintén két hétre szerette volna kibérelni ugyanazt az apartmant, mint az előző évkben, ám ő a szokásos 350 ezres ajánlat helyett egymilliósat kapott. Végül nem utazott sehová. Sokan különböző fórumokon panaszkodnak:
"Sajnos nagyon megemelkedtek az árak. Sokan nem mernek külföldre menni, plusz a SZÉP kártyát el "kell" költeni. Ami engem az áremelés mellett zavar, hogy a minőség viszont köszönő viszonyban sincs az árakkal. Még február elején kerestünk, alig találtam normális szállást. A legtöbb helyen nem volt légkondi, se mosogatógép, se mosógép. A bútorok nagyrésze régi, minimum 15-20 éves, a konyhai dolgok szedett-vedettek, a fürdő is régi. Persze van aki azt mondja, alig van az apartmanban, jó neki ez. Én ha elmegyek egyszer nyaralni, nem akarok rosszabb helyen lenni, mintha otthon lennék, főleg ha vacak az idő, s többet kell a szálláson lenni" - írta Ágnes, egy rendszeres utazó.
Persze, nehéz ez a szezon mindenkinek, aki valamilyen formában érintett a turizmusban, nem csak itthon, az egész világon, és az áremelkedés nem újdonság, minden évben tele van a sajtó, hány százalékkal kúsztak fel az árak. Te idén tényleg túllőttek a célon a szállásadók, vagy ezek csak egyedi, kirívó esetek?
Érezzük a bőrünkön az emelkedést
A fenti tapasztalatokat megerősítette a Pénzcentrumnak Bártfai Endre, a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának mesteroktatója. Viszont mivel 2019-es árakhoz nehéz hozzáférni, szinte lehetetlen, ezért nagyon nehéz konkrétumokkal előállni.
De tényleg megdöbbentő, mert én is azt hallottam, hogy egyes helyeken legalább másfélszeresükre drágultak a szállások árai a Balatonnál. Ugyanakkor a megnövekedett belföldi kereslet is lehet az áremelések oka, ami szintén egy normális piaci reakció" - mondta el a szakember.
A magánszállásadóknál vegyes a kép
De Dr. Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke is hasonló tapasztalatokat szerzett az elmúlt hetekben, hónapokban: "A drágulás általános tendencia, ám ez elég sok okra vezethető vissza, nem kizárólag a covid miatt alakult így. Egyrészt ugye bevezették a TFH-t, a Turizmusfejlesztési hozzájárulást, amit ugyan az idén még nem kell befizetni, de már beárazták a szállásadók valamelyest.
Ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy kevesebben lettünk, a TFH bevezetésével a gyengébb lábakon álló szállásadók elestek, kevesebb magánszállásadó van, mint korábban, viszont a kereslet nem csökkent, vendég legalább annyi, mint az előző években - legalábbis az utóbbi pár hétben már. Vannak kirívó, extrém esetek, akik irreálisan nagyot emeltek - bár én 100 százalékos emelésről nem értesültem - de biztos, hogy ők vannak kevesebben. Átlagosan én úgy gondolom, hogy egy 20 százalékos emelkedés volt a tavalyi évhez képest a magánszállásokon. Ez a korábbi évek drágulásához viszonyítva mindenféleképpen nagyobb arányú.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
De még egyszer hangsúlyoznám, átlagról beszélek, területileg nagy a szórás: a falusi turizmusban például nem emelkedtek olyan mértékben, sőt, a termálvárosokban sem, viszont a Balatonon iszonyatos volt a drágulás.
A Balaton népszerűbb, mint tavaly
A belföldi foglalások 34 százaléka szól a Balatonra június-augusztus viszonylatban, 2019-ben ez az arány 30 százalék volt - ezt már a Szállás.hu adataiból tudjuk. A Balatonnál a foglalások szállástípusonkénti eloszlása a következő volt:
- apartman: 36%
- hotel: 26%
- vendégház: 17%
- panzió: 12%
- egyéb: 9%
Áremelésről a foglalási oldal nem tudott adatot szolgáltatni, azt tudták megmondani, hogy milyen változást képvisel az átlagos foglalási érték fejenként, éjszakánként: ez 4 százalékkal emelkedett 2019-hez képest a magyar tenger környékén.Országos szintén pedig a látszik az adataikból, hogy június-augusztus viszonylatban Siófok a legnépszerűbb úti cél, Eger a második, Balatonfüred pedig a harmadik.
Hivatalos: volt emelkedés!
"A belföldi szállások árazásának tekintetében nagy szórás látható, de alapvetően két tendencia figyelhető meg, attól függően, hogy a szálláshely milyen árazási technikát használ.
- A szálláshelyek egy része fix árazást alkalmaz, azaz az egyes időszakokra már előre meghatározzák az árakat - ők egy nagyon minimális összeggel, de emelték tavalyhoz képest az áraikat. Például Észak-Magyarországon tavaly egy 4* wellness szállodában2 fős szoba éjszakánként 37.800 Ft volt főszezonban, idén pedig 39.200 Ft - ebben az esetben minimális eltérés tapasztalható.
- A szálláshelyek másik része viszont dinamikus árazást alkalmaz, azaz a piac igényeihez igazítja az aktuális árait, ha nagy az érdeklődés, akkor egyre magasabb áron adja a szobáit. Itt már nagyobb áremelkedések is tapasztalhatóak, például az a szálloda Zalakaroson, ahol 84.000 Ft volt 2 éjszaka egy család részére, az idén 122.000 Ft kér ugyanerre az időtartamra. A balatoni apartmanoknál átlagosan 8%-os volt az áremelkedés, tavaly átlagosan 147.000 forintért, tudott 2 fő 7 éjszakára megszállni, idén pedig ez az összeg 154.000 Ft.
A belföldi utak jelenleg nagyon népszerűek, azt látjuk, hogy augusztus 20-ig a szálláshelyek nagyjából megteltek. Az őszi utazásoknál viszont az emberek kivárnak, nem is érkeznek nagyon foglalások szeptembertől." - mondta el a Pénzcentrumnak Ondok Csilla, az Invia marketing menedzsere.
Érik a MÁV teljes összeomlása: újabb járatritkítás jöhet, rengeteg utas életét tehetik pokollá ezzel
A BKK szerint a kapacitáscsökkentés további közlekedési káoszt okozhatna, hiszen a közösségi közlekedést elhagyó utasok növelnék az autós forgalmat.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.