Magyar Limes Szövetség kezdeményezi, hogy a Hadrianus-palota, valamint a római limes teljes magyarországi szakasza is az UNESCO világörökség része legyen.
A Ryanairnek lehetséges, hogy a munkavállalóinak 10-20 százalékát el kell majd bocsátania a téli szezonban, mivel kevesebb járatot fog indítani a koronavírus válság miatt, mondta el a cég vezérigazgatója Michael O’Leary. A cégvezér a lehetséges elbocsátásokat azzal magyarázta, hogy várhatóan 20-30 százalékkal esik majd vissza a járatszám télen, ezért alacsonyabb számú személyzet is elég lesz.
- mondta O’Leary a Handelsblattnak adott interjújában. Lehetséges, hogy a fertőzés második hulláma is kialakul, tette hozzá.
Amikor a lezárások véget érnek, a repülőtereknek és a repülőgépeknek biztosítaniuk kell a társadalmi távolságtartásra és a védőeszközökre vonatkozó szabályokat. O’Leary támogatta a vírusellenes intézkedéseket, de elutasította, hogy az egyharmad részben üres gépek repüljenek. A Ryanair árfolyama 0,7 százalékkal került ma lejjebb, míg idén 36 százalékot esett.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






