Kisvasút-pótlóbusz? Ez a legkevesebb, amire a vasúttal utazók számíthatnak

2019. május 25. 11:57

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

A Kelenföld és Érd felső közötti szakasz felújításának június 14-ig tartó fázisában a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon módosított menetrend szerint, de már az eredeti és a teljes útvonalukon közlekednek az elővárosi és a távolsági vonatok. Az InterCity vonatokról a továbbiakban már nem kell pótlóbuszokra átszállni. A későbbi munkafázisokhoz igazodva is lesznek változások a felújítás 2020 végére tervezett befejezéséig. A tervek szerint július 19-én fejezik be Érd felső megállóhely és a kapcsolódó vonalszakasz felújítását, addig a G43-as vonatok Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között továbbra is Érd alsó érintésével közlekednek.

A Budapest-Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának jelenlegi fázisában várhatóan decemberig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak. Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett - eltérő szakaszokon - pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

  • A Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar és Hatvan vasútállomás között a gyors/sebesvonatok helyett a pótlóbuszok június 2-áig közlekednek, majd visszaáll a Keleti lezárása előtti forgalmi rend. A buszok megállnak Gödöllő, Szabadság téren és Gödöllő, Autóbuszállomáson is.
  • Gödöllő-Aszód-Balassagyarmat között június 2-áig szállítják pótlóbuszok az utasokat, melyekről Gödöllő, Autóbusz-állomáson az átszállás biztosított a Hatvan és Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar között közlekedő "Gy" jelzésű vonatpótló autóbuszokra.

Változások a H8-as és a H9-es HÉV vonalon

Az Örs vezér tere és Kerepes között - a térségből érkező, a szokásosnál több utas kiszolgálása érdekében - hétköznap csúcsidőben a megszokottnál kétszer sűrűbben, 7-8 percenként indulnak a HÉV-ek. Három helyett hatkocsis vonatok viszik az utasokat a H8-as vonalon hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben a legtöbb, valamint vasárnap 14 és 20 óra között minden szerelvény esetében.

A Gödöllő és Budapest közötti út gyorsabbá tétele érdekében a hétköznap reggeli csúcsidőben egyes HÉV-ek gyorsított vonatként, Cinkota és Kerepes között ezek a gyorsjáratok nem érintik:

  • az Örs vezér tere felé Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, Kórház és Ilonatelep megállóhelyet;
  • Kerepes felé Ilonatelep, Kistarcsa, kórház és Zsófialiget megállóhelyet.

A gyorsított vonatok csak a reggeli csúcsidőben közlekednek. Gödöllőről reggel minden második vonat (30 percenként) személyvonatként közlekedik, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll. A gyorsított vonatokhoz Kerepesen helyből induló, az Örs vezér tere felé közlekedő személyvonat csatlakozik.

A H9-es vonalon, a Csömör és Budapest közötti szakaszon utazóknak, hétköznap csúcsidőben Cinkota állomáson át kell majd szállniuk Budapest, illetve Csömör felé tartó szerelvényre.

A Csömör és Cinkota közötti vonalszakaszon korszerű motorvonat - az elővárosi vasútvonalakról is ismerhető piros Desiro típusú szerelvény - is közlekedik. Hétköznap csúcsidőn kívül, illetve hétvégén továbbra is a megszokott rend szerint, átszállás nélkül lehet utazni ezen a vonalon.

Csömör és Kerepes között, munkanap napközben új betétjárat indul H9-es jelzéssel Kistarcsán át, ez a korábbiakhoz képest új utazási lehetőséget jelent mind a csömörieknek, mind a Kerepes felől utazóknak - többek között a kistarcsai kórházhoz vagy a bevásárlóközponthoz. Ezen az új viszonylaton is Desiro szerelvényekkel lehet utazni. Hétvégén nem változik a H8-as és a H9-es HÉV menetrendje, mindkét vonalon a megszokott rend és követési időköz szerint járnak a vonatok. Vasárnap 14 és 20 óra között három helyett hatkocsis szerelvények közlekednek a H8-as vonalon.

Változások a budapesti elővárosi forgalomban

Az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel, illetve Aszód és Hatvan állomás között közlekednek. A Keleti pályaudvar és Pécel között óránként két pár, a reggeli csúcsidőszakban - 6 és 8 óra között - három pár vonat közlekedik. Aszód és Hatvan között óránként egy-egy vonat közlekedik mindkét irányban.

Pécel és Aszód között S80-as és G80-as pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Az S80-as jelzésű pótlóbuszok Pécel és Aszód között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, míg a G80-as jelzésű járatok csak a Bag, Dózsa György út 8. alatti autóbusz-megállóhelyen állnak meg.

A Pécel-Hatvan szakaszon gyors pótlóbuszok közlekednek, melyek Gödöllőn, a H8-as HÉV vonalán a Szabadság tér és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A Szabadság tér megállóhelyen biztosítják a csatlakozást a MÁV-HÉV járataira. A vasúti jegyek, bérletek - a nemzetközi menetjegyek és bérletek kivételével - érvényesek a H8-as HÉV vonalán a Gödöllő-Budapest, Örs vezér tere viszonylaton. Aszódot - a lényegesen hosszabb közúti eljutási idő miatt - a gyors pótlóbuszok nem érintik, ezért az eljutást az Aszód és Hatvan állomás között közlekedő személyvonatok, a főváros felől pedig Pécelről a személyvonatokat helyettesítő pótlóbuszok biztosítják.

Munkanapokon, csúcsidőben egyes S80-as jelzésű pótlóbuszok csak Pécel és Gödöllő között közlekednek. A késő esti és kora hajnali órákban további vonatpótló járatok is közlekednek Rákos és Hatvan, Rákos és Aszód, valamint Pécel és Hatvan között.

A személyvonatokat pótló autóbuszoknál forgalomtechnikai okból több településen jelentősen módosulnak a megállási helyek.

Isaszegen a vasútállomást nem érintve, a főútvonalon kijelölt autóbusz-megállóban állnak meg a buszok. Gödöllőn az átépítés alatt álló vasútállomást a pótlóbuszok nem érintik, helyette a Gödöllő, Szabadság téri H8-as HÉV- és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A gödöllői Szent István Egyetem a MÁV-HÉV járataival változatlanul megközelíthető. Gödöllő, Szabadság tér megállóban a MÁV-HÉV járataira a csatlakozás biztosított, továbbá az autóbusz állomáson is van lehetőség vasúti jegy- és bérletvásárlásra. A gödöllői vasútállomásnál a MÁV-START mobiljegypénztárában válthatnak jegyet az utasok. A MÁV-HÉV járataira pedig a HÉV-végállomáson és Gödöllő, Szabadság tér megállóhelyen a jegy- és bérletvásárlás a BKK automatáiból is biztosított.

Munkanapokon reggel gyorsított HÉV vonatok közlekednek Gödöllőtől Örs vezér teréig a HÉV vonalán, amelyek Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, kórház, valamint Ilonatelep megállóhelyeken nem állnak meg. A kimaradó megállóhelyek változatlan kiszolgálása, illetve a megnövekedő utazási igények miatt betétjárat közlekedik Örs vezér tere és Kerepes között a reggeli és délutáni csúcsidőben.

Változások a távolsági forgalomban

A Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCity-járatok helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az M3-as autópályán közlekedő buszok a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes autóbusz-megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. Az IC-k és pótlóbuszaik pótjeggyel és díjmentes helyjeggyel vehetők igénybe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hatvanból Budapestre 6:05-kor és 7:15-kor, továbbá a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes megállóból Hatvanig 19:40-kor IC-pótlóbuszok is közlekednek a közvetlen és gyorsabb eljutás érdekében az M3-as autópályán. Erre a három pótlóbuszra a menetjegy, illetve a bérlet mellé is kell pótjegyet váltani, továbbá érvényesek a Budapest-bérletek és a csatlakozó jegyek, bérletek is.

A sebes- és gyorsvonatokvonatok Hatvan-Sátoraljaújhely és Hatvan-Eger vonalon közlekednek változatlan menetrend szerint; a miskolci gyors- és a füzesabonyi személyvonatoknak sem változott a menetrendje a Hatvan-Miskolc és a Hatvan-Füzesabony viszonylatokon. A gyors- és sebesvonatok teljes útvonalon gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe.

A kör-IC-k csak a Budapest-Keleti pályaudvar-Nyíregyháza, illetve a Nyíregyháza-Budapest-Nyugati pályaudvar vonalon közlekednek.
  • A Keleti pályaudvarról induló és Hatvanig közlekedő InterCity pótlótóbuszok menetideje 70-ről 60 percre; míg a Hatvanból a Keleti pályaudvarra indulók menetideje 75-ről 65 percre csökken. A módosítások csak a Keleti pályaudvari indulási és érkezési időadatokat érintik, Hatvanból, illetve Hatvanba az eddigi időpontokban indulnak és érkeznek a pótlóbuszok.
  • A Hatvan és Pécel között közlekedő gyors pótlóbuszok - a 4:52-kor, 5:18-kor, 6:10-kor és 7:20-kor induló járatok kivételével - Isaszeg bejárati út autóbusz-megállóhelyen is megállnak.
  • A Pécelről Aszódra induló buszok 6:33 helyett 6:37-kor, 6:53 helyett 6:57-kor érkeznek, illetve az Aszódról Pécelre 4:19-kor induló busz Pécelre 5:18 helyett 5:13-kor érkezik, a péceli rövid átszállási idők miatt.
  • A Gödöllő és Pécel közötti 5:50-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló buszok a teljes útvonalukon 3 perccel korábban közlekednek.
    Esténként még egy S80-as jelzésű busz is közlekedik Pécel és Gödöllő között, amely Pécelről 19:50-kor indul.

Vinár és Celldömölk között június 8-ig pályakarbantartást végeznek, a Győr-Celldömölk vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Vinár és Celldömölk között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Balatonfenyvesi Kisvasút Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti szakaszán május 31-ig pótlóbuszok közlekednek a Balatonfenyves és Imremajor között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

Miskolc-Tiszai pályaudvar és Szikszó között május 27-én 21:10-től június 3-án 5:45-ig pályakarbantartást végeznek, emiatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Miskolc-Hidasnémeti vonalon. Miskolc-Tiszai pályaudvar és Szikszó között négy hajnali és két esti vonat helyett pótlóbuszokkal kell utazni. Ezek útvonala és megállói eltérnek a menetrendtől, a buszok Felsőzsolca állomást nem érintik.

A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonal Kaba és Ebes közötti szakaszán pályafelújítást végeznek. Június 21-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a vonalon. A kör InterCity-k Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti és Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza és Budapest-Nyugati pályaudvar között közlekednek. Budapest-Keleti és Hatvan állomás között az InterCity vonatok helyett közvetlen IC-pótlóbuszok közlekednek. A Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon is módosított menetrend érvényes.

A Debrecen-Füzesabony vonalon december 14-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A személyszállítás mintegy 8 hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.

A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően május 2-tól megkezdődött a kőszállítás.

A tervezett munkák idején - a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében - a pótlóbuszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük a pótlóbusz június 14-től szeptember 2-ig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között a tram-train vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt Szeged és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek. A munkálatok különböző fázisához igazodó menetrend várhatóan december 14-ig, az országos menetrendváltásig érvényes. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolják.

A vonatközlekedés esetén a forgalmat jelzőőr irányítja. Az érintett vasúti átjáróknál erre KRESZ-jelzések figyelmeztetnek.

Mezőtúr és Orosháza között augusztus 25-ig változott a vonatközlekedés, Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz jár.

A GYSEV Szombathely-Sopron vonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt június 11-től 21-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Sopron és Lövő állomás között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Június 13-án kizárólag a 9161, 9171, 9168, 9178 számú vonatok helyett, június 14-én kizárólag a 9171, 9178 számú vonatok helyett Szombathely és Sopron között közlekednek a vonatpótló autóbuszok.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm