A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak
Kikapcsolódnál, elutaznál, de nem tudod, hova? Aggodalomra semmi ok, a Lonely Planet kiadó az eddigiekhez hasonlóan most is összeszedte, hová érdemes 2019-ben elutazni a nagyvilágban. Akad itt minden az egyiptomi sivatagtól a skót felföldig, úgyhogy szinte biztosan te is megtalálod a megfelelő úticélt!
Ahogy minden évben, idén is összeszedte a Lonely Planet - a világ egyik legnagyobb útikönyv kiadója -, hogy hová érdemes utazni. Ebből szemezgettük ki a legjobb ár-érték arányú úticélokat, amelyek Magyarországról is egyszerűen elérhetőek.
A Nílus déli völgye, Egyiptom
Ez a vidék az ország turisztikájának az egyik zászlóshajója, ami a történelmi vidék miatt is remek ajánlat az utazóknak. A világhírű, ókori látnivalók, amelyek a Nílus déli részét tarkítják Luxortól egészen Asszuánig ölelik, néhány dollárért elérhetők. Ha hajóútra indulnál, az árak sok helyen tartalmazzák az ellátást és a szárazföldi utazást is. Sokan járnak ide Európából, többek között azért, mert egyszerűen meg lehet közelíteni repülővel.
Lódz, Lengyelország
A Lonely Planet szerint a harmadik legnagyobb lengyelországi város gyorsan fejlődik, és komoly átalakulásokon ment végbe az utóbbi években. A korábbi ipari területeket rendre átalakították, mostmár bevásárlóközpontként, vagy más szórakoztató létesítményekként működnek tovább. Nemrégiben nyílt az új planetárium, egy nagy tudományos és technológiai központ, valamint több kiállítóterem is. Emellett érdemes megnézni még a Fabryczna vasútállomást, az MS2 művészeti múzeumot, és a strandot is.
Albánia
Nagyszerű strandok, csodás vidékek: a többi között ez vár Albániában! Egyvalami biztosan nincs, zsúfoltság. Az albán konyha nagyon különleges, és a kiadó külön kiemelte a buzgó főváros, Tirana mellett a kisebb falvakat is érdemes felfedezni! Sokkal olcsóbban ki lehet itt kapcsolódni, mint bárhol máshol Európában.
Szlovénia
Egy miniatűr Európaként jellemzik a dél-nyugati szomszédunkat a Lonely Planet, az országot azoknak ajánlják, akiknek kevés az idejük és-vagy a pénzük, de fel akarják fedezni a kontinenst. Egy nap alatt megjárhatod a tengerpartot, az Alpokat és a pezsgő fővárost Ljubljanát is. Könnyű megközelíteni az országot, nagyon jó a közlekedés és látványos helyeken vezetnek az utak, a sínek. Zsúfoltságra a híres tavaknál, Bledben és Bohinjban lehet számítani, ez sem vészes a kiadó szerint.
Újvidék, Szerbia
Déli szomszédunk második legnagyobb városa is felkerült a listára. Jövőre Európa ifjúsági fővárosa lesz, és rendszerint itt rendezik az EXIT fesztivált is, ami szintén tömegeket vonz. A kiadó kiemelte, hogy Novi Sad komoly megújúláson ment át az utóbbi időben, a Petrovaradin Citadella például remekül néz ki. A kultúrális élet is pezsgő a városban, amely 2021-ben Európa kultúrális fővárosa lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Zadar, Horvátország
A város újjáéledt a háború hamvaiból, és lendületes, kozmopolita metropolisszá növekedett. Az óváros hűvös, márványozott utcáiban kellemes bárokra, nyugodt kávézókra találhatsz az ókori római romok között. Nem érdemes kihagyni a múzeumokat és a rusztikus éttermeket sem! Szintén előnye, hogy Magyarországról nagyon könnyen megközelíthető.
A skót felföld és a környező szigetvilág
Ezeréves történelem és whisky - mi más kellhet még? Skóciában sosem látott növekedésnek indult a szeszfőzés: az elmúlt két évben több mint 20 whisky-üzem nyílt, és 2020-ban még legalább ugyanennyi kezd majd termelni! Rengeteg ilyen helyen mehetsz kóstolóval egybekötött gyárlátogatásra. Ha már a füleden is az égetett szesz folyik ki, és más programra vágysz, akkor sem kell csüggedned: remek kirándulóhelyek vannak Skócia ezen részén, és nagyon fejlettek a szálláshelyek is, könnyen megközelítheted a még érintetlen területeket - például terepjárót is bérelhetsz!
Kikapcsolódnál, de egyelőre nem tudod, miből?
A pihenés nagyon fontos, főkepp akkor, ha sokat túlórázol. Hogy megelőzd a kiégést, és a depressziót, mindenképp utazz el, hiszen a környezetváltozás és a pihenés ki tud húzni a mindennapi monotonitásból! 350 ezer forintból például a fent említett helyek bármelyikére elutazhatsz a pároddal egy kellemes nyaralásra! A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátora szerint ekkora összeget, másfél éves futamidő esetén, már havi 20 798 forintos törlesztővel felvehetsz az UniCreditnél, de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 21 205 forintos törlesztőt, illetve az OTP 22 214 forintos törlesztőrészletet ígérő konstrukciója sem. További bankok ajánlataiért (illetve a konstrukciók pontos részleteiért) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








