A Ryanair újabb gépet állomásoztat Budapesten, így már tizenegy repülőből áll a légitársaság hazai flottája.
Végeláthatatlan, kígyózó sorok és bizonytalan utasok toporogtak az utasfelvételi pult előtt vasárnap a Liszt Ferenc reptéren. Az ok a fapados légitársaságok Pénzcentrum által is megírt új poggyászkezelési szabályai.
A magyar utasok a hétvégén inkább órákkal hamarabb kimentek a reptérre - ahogy azt az RTL Híradója is bemutatta, mivel nem tudták, mire számítsanak az új szabályok bevezetése után. Jól tették, hiszen hosszú sorok várták őket, és a személyzet sem tudta még, mit is kezdjenek azokkal a kézipoggyász méretű csomagokkal, amiket mostantól nem lehet felvinni a gépre. A Fapadosinfo információiszerint a nagy sorállás kizárólag a Wizzair módosítása miatt alakult ki, akik a egyik napról a másikra módosítottáka csomagfeladást.
A Ryanairnél is változások várhatók
A Pénzcentrum múlt csütörtökön, augusztus 12-án írta meg, hogy egy éven belül másodszor módosítja a kézipoggyászokra vonatkozó szabályozását a Ryanair. Mostanáig két csomagot vitt el ingyenesen a légitársaság. Egy hátizsákméretű csomagot vihettünk fel magunkkal az utastérbe, egy gurulós kézipoggyászt (legfeljebb 58 literest) pedig a gépbe való beszállás előtt leadhattunk a kapunál, ezt a célállomáson a poggyászszalagon kaptuk vissza.
Amennyiben ennél nagyobb bőröndöt szeretnénk felvinni a gépre, azért már fizetnünk kell. Hat fontba (körülbelül 2200 forint) kerül majd, ha egy legfeljebb 10 kilós kézipoggyászt felvinnénk magunkkal a fedélzetre (ez az elsőbbségi beszállás ára), 8 fontba (2900 forint) pedig, ha feladnánk azt a gép gyomrába.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







