Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben.
Különböző szabálysegések miatt most összesen 85 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a sokat kritizált magyar fapados busztársaságot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az Orangeways járatait meghirdető különböző cégek többszörösen is jogsértő magatartást tanúsítottak: a járatokat üzemeltető vállalatok (a PIVOT-CONSULTING Kft. "f. a.", a WEST BLOCK Zrt., az Orangeways Hungária Kft. "kt. a.", és a RÁ-BA Projektmenedzsment Zrt.)
A négy cég közül kizárólag az Orangeways Hungária Kft. rendelkezett a megfelelő papírokkal, ők is csak a Budapest - Krakkó útvonalon, 2017. június 8 és szeptember 20-a között.
A GVH szerint az Orangeways név alatt futó járatokat üzemeltető cégek nem adtak továbbá megfelelő tájékoztatást a www.orangeways.com honlapon jogszabályban előírt adatról, illetve nem tájékoztattak a járatok pontos indulási helyéről, az Orangeways hálózatot üzemeltető vállalkozások nevéről, elérhetőségéről, főbb cégadatairól, sem a honlapjukat üzemeltető vállalkozásról.
A GVH megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását, így ha az Orangeways nem fejezi be ezen tevékenységeit, külön határozatban fogják kötelezni honlapjuk tárhelyszolgáltatóját az eredeti határozat végrehajtására.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Pénzcentrum isírt arról, hogy sok volt a panasz a busztársaság ellen, például sokan kifogásolták, hogy az Orangeways járata nem indult el a meghatározott időpontban, és ezt a szolgáltató vagy nem jelezte előre, vagy csak az utolsó pillanatban sms-ben. További panasz volt a mentesítő járat elmaradása, illetve a szolgáltató egy későbbi, esetenként napok múlva induló járatot jelöl meg mentesítőként.







