A Balatonnál a szabadstrandok már nyitva tartanak, míg a fizetős fürdőhelyek többsége május második felében vagy júniusban indítja a szezont
Különböző időszakokra, különböző sávokat zárnak majd le hétfőn, kedden és szerdán az M7-es autópályán Polgárdinál. Ha ráhúznál pár napot a hétvégére, mutatjuk, merre érdemes hazajönni.
Az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Polgárdi térségében a 82-es kilométer szelvénynél tengelysúlymérő-állomás építési munkákat végeznek a szakemberek, ezért 2017. június 19-én és 20-án, hétfőn és kedden a külső és a leállósáv, 2017. június 21-én, szerdán délelőtt a belső, délután a külső és a leállósáv kerül lezárásra - írja közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A sávzárások miatt kisebb torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek. A sávelfogyás miatt 100 km/h és 80 km/h sebességkorlátozás, valamint előzési tilalom lesz érvényben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az erre közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba.
Ahogy már sokszor jeleztük, van egy titkos út a Balaton és Budapest között, ami oda-vissza dugómentes és mellé még gyönyörű helyekre is visz.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








