20 °C Budapest

Mutatjuk, meddig lát el az új szupertraffipax

2016. június 8. 10:00

Habár korábban 40-100 méterről szólt a fáma, a Pénzcentrum információi szerint az új szupertraffipaxok hatótávolsága ennél jóval kevesebb.

Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, április elején élesítették Magyarországon az új, mindent látó szupertraffipax-rendszert, amellyel már nemcsak a gyorshajtást, hanem számos egyéb jogsértést is simán lefülelhetnek. Ugyan akadnak még joghézagok a bírságolást illetően, ettől függetlenül a VÉDA rendszer alkalmas:

  • a gyorshajtás,
  • a tilos jelzésen (piros lámpán, sárga lámpán, vasúti átjárón) áthajtás
  • a záróvonal átlépés,
  • a buszsáv használat,
  • a kötelező haladási iránnyal szembeni közlekedés,
  • a biztonsági öv használat,
  • a lejárt műszaki,
  • a kötelező biztosítás érvényesség és
  • az autó körözöttségi vizsgálatára is.

Azt azonban nem árt hozzátenni, hogy bár korábban 40-100 méteres hatótávolságról szólt a fáma, szakértők szerint a szupertraffipax mindössze 3-20 métert tud pontosan bemérni. Legalábbis a Délmagyar egy radardetektorokkal foglalkozó szakember segítségével a következőkre jutott:

A radarok 3-20 méterre mérnek pontosan, a radarjelnek 10-25 fokban kell visszaérkeznie, ha másképp jön, nem lesz hiteles a mérés. A szabálytalankodókról készült képeken is jól látszik, hogy nem fér fel két sávelválasztó vonal. Ha messzebbről mérne a berendezés, a rendszám sem látszana. Ráadásul, ha messzebbre menne a jel, akkor egyszerre mérné a távoli és az elhaladó autókat is, ez pedig valakinek biztosan gyorshajtást jelentene.

Habár több médium is kereste már a témában az Országos Rendőr-főkapitányságot, arra egyelőre senki sem kapott hivatalos választ, hogy valójában meddig is lát el hitelesen a fix traffipax.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154243472378762

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 10. csütörtök
Gedeon
41. hét
Október 10.
A tojás világnapja
Október 10.
A látás világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?