13 °C Budapest

Újra lecsaphat a szupervihar: megnyílt a föld az esőzések miatt

MTI
2015. augusztus 18. 09:03

Keddre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A BKK több járata módosult útvonalon közlekedik még most is, van, ahol az aszfalt is beszakadt az esőzések miatt.

A veszélyjelzés szerint a nap folyamán több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében. Az ország nagy részén felhőszakadásra is készülni kell. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Kedden a Dunától keletre lesz záporos, zivataros az idő, arrafelé hullhat rövid idő alatt 20-40 milliméternyi eső. Az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben néhány helyen ennél is több, akár 40-60 milliméternyi csapadék is lezúdulhat. Az előrejelzés szerint kedden a hőmérséklet délután 20-26, késő este 16-21 Celsius-fok között valószínű.

Módosultak a BKK járatai a vihar miatt

A BKK Info honlapján található információ szerint útbeszakadás miatt a 15-ös és a 115-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Március 15. teret és a Fővám téri megállót.

Hasonló okból a 47-es és a 49-es villamos sem jár a Fővám tér és a Deák Ferenc tér között, ott a 15-ös és a 9-es busszal, illetve a 3-as és 4-es metróval lehet utazni. Szintén autóbusz ajánlott a 83-as troli helyett, amely a Fővám tér és az Orczy tér között nem közlekedik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 61-es villamos nem jár a Széll Kálmán tér és Budagyöngye között, helyettük a 22-es, a 22A és a 222-es autóbuszokat lehet igénybe venni.

A 70-es troli a Lövölde tér és az Erzsébet királyné útjai aluljáró között nem közlekedik, a 75-ösnél pedig kimarad a Jászai Mari tér és az Ötvenhatosok tere közötti szakasz.

Több helyen megnyílt a föld

Több helyen hatalmas lyukak nyíltak az esőzések miatt, a BKK járatai is emiatt módosultak. A helyreállítás egyelőre még nem kezdődött meg.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A által megosztott bejegyzés,

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem