A pénzügyőrök a sofőrt a vezetéstől eltiltás megsértése és a kétes eredetű okmány miatt további eljárás lefolytatására átadták a rendőrség munkatársainak.
Óriási bírságot is eredményezhet, ha valaki illegális horgászati tevékenységet végez. Változnak a korábbi tarifák, a legalacsonyabb 10 ezer forint, a legmagasabb pedig akár 500 ezer forint is lehet.
A halászati törvényben meghatározott 50 ezer és 500 ezer forint közötti halgazdálkodási bírsághoz képest jóval alacsonyabb bírság-tételeket is tartalmaz az a rendelettervezet, amely szerdán került fel a kormány honlapjára. A halgazdálkodási és halvédelmi bírságról szóló rendelet megalkotására a parlament által tavaly elfogadott halászatitörvény hatalmazza fel a kormányt.

A tervezet a jogosulatlanul horgászóra 10-30 ezer forint bírságot ír elő, amennyiben nincs állami- vagy pedig turista horgászjegye. A területi jegy hiánya esetén 20-40 ezer, míg a fogási napló hiányáért 10 ezer forint a bírság. A halgazdálkodási hatóság előír egy határidőt, amelyen belül ha bemutatja a horgász az állami- illetve területi jegyét, akkor mellőzi a hatóság a bírság kiszabását. Ugyancsak megúszható a bírság, ha a fogási naplóba - az ellenőrzés időpontjáig - kötelezően rögzítendő halat nem tartotta meg a horgász. A jogosulatlanul halászó személy magasabb bírságra számíthat: az állami halászjegy hiánya 50 ezer, a területi jegy hiánya 30 ezer forint bírságba kerül. A fogási napló hiányáért itt is 10 ezer forint a bírság.
Jóval nagyobb bírság-tételek is szerepelnek a tervezetben. Így például aki engedély nélkül, vagy pedig az engedélytől eltérően használt elektromos eszköz bírsága 500 ezer forint. Ugyanennyi jár a mérgező- vagy kábító hatású- illetve robbanóanyag alkalmazásáért. A sorhoroggal, csapóhoroggal vagy hurokvetéssel történő halfogás bírsága 100-500 ezer forint.
A halgazdálkodási hatóság több szempontot mérlegelve határozza meg a konkrét tarifát, ahol a bírságra keretet határoz meg a tervezet. Ilyen szempont például a kifogott hal mennyisége, a halállomány veszélyeztetésének a mértéke, valamint az a tény, hogy a bírságolandó személy hányszor vétett korábban a halgazdálkodás és a halvédelem ellen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







